Fuvarozási csalóhálózatra csapott le az adóhatóság


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jogerősen letartóztatott a Budai Központi Kerületi Bíróság egy fuvarozó céget működtető férfit, mert a cég egymilliárd forintot is meghaladó útdíjat és emiatt keletkező büntetést nem fizetett meg 2014 és 2019 között.

A 33 éves férfi 2014-ben kezdte működtetni a közúti árufuvarozási tevékenységet végző – részben strómanokat alkalmazó – céghálózatot. Ebben voltak olyan cégek, amelyek tulajdonában tehergépkocsik voltak, olyanok, amelyek a teherautók üzemeltetését átvették és a tényleges fuvarozást végezték, valamint olyanok is, amelyek a fuvarozó cégek helyett – szerződő félként – a fuvarozások ellenértékét átvették.

Ezzel azt érték el, hogy a ténylegesen fuvarozást végző cégeknek nem volt bevételük, vagyonuk, a teherautókat csak üzemeltették. A fuvarozó cégekhez alkalmazottakat is bejelentettek, akik után a közterheket nem fizették, továbbá a gépjárművek utáni útdíjat és az útdíj meg nem fizetése miatti bírságokat sem rendezték – ismertette.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói kedden összehangolt akció során 35 helyen tartottak kutatást. Könyvelési anyagokat, elektronikus levelezést, magyarországi bankszámlákon lévő összegeket, 55 teherautót, két luxusjárművet foglaltak le, valamint egy ingatlant és követeléseket vettek zár alá, összesen mintegy 300 millió forint értékben.

Az adóhatóság a férfit különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás megalapozott gyanúja, és többrendbeli, felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás miatt hallgatta ki gyanúsítottként, a bíróság pedig egy hónapra letartóztatta. Az ügyben érintett másik tíz gyanúsított szabadlábon védekezik – közölte a fővárosi főügyész, Ibolya Tibor pénteken.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Növekszik a kínai vállalkozások jelenléte Magyarországon.

Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: az OPTEN legfrissebb adatai szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kínai cégek tevékenységében.

2024. május 10.

Az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban

Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az infláció emelkedéséhez, amelyet részben ellensúlyozott az iparcikkek 0,3 százalékpont erejű inflációt csökkentő hatása – állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött pénteki elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).