Generációváltás előtt a cégvezetők: Nehezebb kihívásokkal küzdenek a nők?


Több mint harminc év telt el a rendszerváltás óta és az akkori „vállalkozói boom” során keletkezett cégek alapítói szinte kivétel nélkül férfiak voltak. Ezek a cégvezetők nagyrészt most érik el a nyugdíjkorhatárt, ám a várakozások szerint hamarosan fele-fele arányban ülhetnek női cégvezetők a döntéshozói székekbe. Nőként azonban egészen más kihívásokkal, frusztrációkkal kell megküzdeniük, mint a férfi cégvezetőknek. 

A Pannon Egyetem és a Generációk Partnere által végzett országos kutatás szerint az utódok többsége vér szerinti rokonságban áll az előddel: 47%-uk a cégtulajdonos lánya, 42%-uk a fia, és csupán 11%-ban jelenik meg távolabbi rokon, mint például sógor, vagy az alapító veje.

Gondolhatnánk, hogy ez az arány irreleváns, mert ma már egyre jobban záródik a gender olló és sem a vezetői pozíciókat tekintve, sem az utódlási folyamat lépései szempontjából nincs nagy különbség a lány és a fiú utód feladatai között. A generációváltás-szakértő szerint azonban igenis érdemes mélyebben foglalkozni a témával.

„Merőben más típusú kihívásai, vélt vagy valós, tudatos vagy tudatalatti korlátai lehetnek egy női, mint egy férfi utódnak. Például, hogy lányként meg tud-e felelni az apja elvárásainak, hogyan tud jó vezető, tulajdonos és egyben jó lány, feleség, anya lenni vagy hogyan priorizáljon e szerepek között? Sok nőben az is felmerül, hogy hátrányt jelent-e a partnerek, szakemberek számára a női mivoltuk vagy hogyan egyeztessék a gyerekvállalást a vállalkozás átvételével” – magyarázta Pálos Ildikó szakértő.

Összefonódó munkahelyi és családi szálak

A Generációk Partnere szervezetfejlesztője szerint a családi vállalkozások esetében szinte lehetetlen szétválasztani a munkahelyi és a családi szálakat. A céges hétköznapok során elvarratlan, a családtagok vezető-beosztott szerepben kialakult konfliktusai a vasárnapi ebédnél sokszor apa-gyerek szerepben folytatódnak. Az anya ösztönös mediátorként igyekszik közvetíteni a családtagok között, amiben lassan, de biztosan teljesen felőrlődik.

„Ő az, aki foggal-körömmel egyben akarja tartani a családot, stabil hátteret biztosítani a férjének – a cég vezetőjének –, és személyes kudarcként éli meg, hogy ellentét feszül a férje és a gyerekeik, vagy a férje és menyük, vőjük között. Tehetetlen ezekben a konfliktushelyzetekben, nem látja a kiutat. Van olyan ügyfelünk, ahol a három testvér házastársai már nem is vesznek részt ezeken az ebédeken, mert hétvégén nincs szükségük arra a feszültségre, amit hétköznap a cégben is megélnek egymás között” – mesélte Pálos Ildikó.

A szakértő szerint a cégvezetők feleségei egyre jobban aggódnak férjük egészségéért, aki még mindig napi 10-12 órában a cégben dolgozik, mert nem tudja kiadni a kezéből a gyeplőt. Amikor végre sikerül átadnia a stafétát, az pedig egy merőben ismeretlen, újabb kihívásokkal teli helyzetet hoz a házaspár számára. Ráadásul, amikor a férj a cég helyett végre otthon tölti az idejét, akkor egymás agyára mennek. Sok házaspár jön rá ilyenkor, hogy elhidegültek egymástól: a cégen kívül nincs közös témájuk, a gyerekek is kirepültek.

Pálos Ildikó még egy fontos női szereplőre is felhívta a figyelmet a cégvezetők környezetéből: a menyekre, vagyis az utódok feleségeire.

„Ők leginkább arról számolnak be, hogy férjükön túl nagy a nyomás és a megfelelési kényszer az apjuk felé. Úgy érzik, hogy egy klasszikus alkalmazotti viszonyhoz képest férjüknek duplán kell bizonyítania, aminek hatására még inkább háttérbe kerül a magánélet, a gyerekek és ők maguk. Minden a családi vállalkozás körül forog, ami szent és sérthetetlen. Pedig az utód számtalanszor megfogadta már, hogy ő nem fog annyit dolgozni, mint az apja, és sokkal több időt tölt majd a családjával. „Nyugi, már csak ezt a két évet kell kibírni, amíg teljesen átveszem a céget.” „Csak ennek a beruházásnak legyen vége és minden könnyebb lesz drágám!”.”

A Generációváltás a családi vállalkozásokban című könyv társszerzője szerint ezek a mintázatok sajnos ilyen vagy olyan formában a családok, családi vállalkozások többségénél megtalálhatóak, azonban a szereplők többségéből hiányzik a problématudat, és vagy büszkeségből, vagy bizalmatlanságból nem kérnek szakértői segítséget.

Forrás: Pannon Egyetem sajtóanyaga


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Elkezdődött a visszaszámlálás, időben el kell kezdeni a felkészülést a bérszakadék megszüntetésére

Európai uniós szabályozás és gazdasági érdekek is indokolják, hogy a munkáltatók törekedjenek a nemek közötti bérkülönbségek felszámolására. Sok még a nyitott kérdés a szabályozás 2026-os hazai bevezetéséig, de a bérek átláthatóságára irányuló lépéseket már most el kell kezdeni, hiszen a munkáltatók számára így is csupán bő egy év áll rendelkezésre. Várhatóan komoly kihívást jelent majd a megfelelő, jogi és HR ismeretekkel egyaránt rendelkező szakember megtalálása, aki képes lesz menedzselni a vállalkozásoknál a bérszakadék megszűnéséhez vezető folyamatot, beleértve természetesen a dolgozói oldalon felmerülő kérdéseket, feszültségeket.

2024. május 9.

Veszélyben a kulcsfontosságú nyersanyagok

A nulla nettó kibocsátású energiára való átálláshoz nélkülözhetetlen kritikus ásványok több mint 70%-át veszélyezteti az éghajlatváltozás – áll a PwC kilenc fontos nyersanyagot vizsgáló, éghajlati kockázatokról szóló jelentésében.

2024. május 9.

Kizárólag megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzem Dabason a Prohuman cégcsoportnál

Jelentős tartalékot jelenthet a magyar munkaerőpiacon a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása. Ezért is nyitott a Prohuman cégcsoport Dabason kizárólag fogyatékosággal élőket foglalkoztató csomagolóüzemet, ahol már 55 kolléga végez értékteremtő munkát. Magyarország piacvezető HR szolgáltatója így immár irodái mellett öt telephelyen és egy call centerben dolgozik megváltozott képességű dolgozókkal országszerte.