Gigabírságot kapott a Nitrogénművek a GVH-tól


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa összesen 14,1 milliárd forintos bírságot szabott ki a Nitrogénművek Vegyipari Zrt.-re, illetve a cégcsoporttal együttműködő vállalkozásokra.

A Nitrogénművek Vegyipari Zrt., illetve a vele egy vállalkozáscsoportba tartozó műtrágyagyártó- és forgalmazó vállalkozások jogsértő módon meghatározták viszonteladóik számára a termékeik végfelhasználói árait, sőt azt is, hogy mely vevők felé értékesíthetik tovább azokat. A cégcsoport emellett a külföldről történő beszerzés korlátozása érdekében jelentős évi minimum-vásárlásmennyiséget, illetve kizárólagosságot írt elő viszonteladóinak derül ki a GVH közleményéből.

Egymás között osztották a piacot

A Nitrogénművek Zrt. üzemelteti Magyarország egyetlen műtrágyagyárát, a hazai piacon így csak az import jelenthet számára versenyhelyzetet. A versenyhatósági eljárás feltárta, hogy a cégcsoport olyan komplex megállapodásrendszert alakított ki a stratégiai partnereivel, amely gátolhatta a vevőkért folytatott versenyt. A megállapodások a Nitrogénművek termékei szabad árazásának korlátozására irányultak, a magas kötbérrel terhelt elvárt rendelésmennyiség, illetve a kizárólagossági kikötések pedig a helyettesítő termékek beszerzésének és értékesítésének korlátozását célozták. A cég – forgalmazóival együtt – emellett a vevők egymás közötti felosztására is törekedett.

kartell

Az árak rögzítését, a piac felosztását célzó tiltott megállapodások a legsúlyosabb versenykorlátozásnak számítanak, mivel jelentős társadalmi károkat okozhatnak. A műtrágya-kartell esetében a forgalmazói árverseny visszaszorítása miatt a hazai gazdák a jogsértés időtartama alatt a tiszta versenyhelyzetben érvényesülő árhoz képest magasabb árakkal szembesülhettek. Mivel a műtrágya a mezőgazdaságban a szántóföldi tápanyag-utánpótlás szempontjából meghatározó jelentőségű, a jogsértés hatásai a termelők költségeinek növelésével tovább gyűrűzhettek az élelmiszerpiacra, potenciálisan károsítva ezzel a magyar fogyasztókat – hangsúlyozta a versenyhivatal.

Egy cég teljesen megúszta

A versenyfelügyeleti eljárásban összesen 11 hazai cég volt érintett, ebből kettő vétlennek bizonyult, így velük szemben a GVH megszüntette az eljárást. A kartellező kilenc vállalkozás közül kettő elismerte a jogsértést és együttműködött a versenyhatósággal. Az együttműködő cégek egyike a hatályos szabályok szerint a bírság teljes elengedésében, másikuk pedig csökkentésben részesült, így nyolc vállalkozás kapott bírságot a jogsértésekért.

A bírságok kiszabásakor a GVH versenytanácsa, gyakorlatának megfelelően a kartellel érintett áruk értékesítése révén elért árbevételt vette alapul. A hosszú időn keresztül folytatott és kiterjedt jogsértések miatt a versenytanács összesen 14,1 milliárd forintos pénzbírságot rótt ki a Nitrogénművek cégcsoportjának hat érintett vállalkozása mellett a Hőgyészi Agrokémiai Kft.-re és a Cargill Magyarország Zrt.-re – közölte a versenyhivatal.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Márciusban 10,4 százalékkal csökkent az ipari termelés

2024 márciusában az ipari termelés volumene 10,4, munkanaphatástól megtisztítva 2,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól – közölte szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. május 7.

OC: Emelkednek az árak a fővárosi ingatlanpiacon

Némi lassulás és kismértékű csökkenés után újfent emelkedő árspirál jellemezi a fővárosi ingatlanpiacot, a legmarkánsabban a családi házak négyzetméterára nőtt, ismertette az Otthon Centrum elemzési vezetője az első negyedéves adatokat.

2024. május 7.

GKID-Mastercard: elfogyni látszik a belföldi e-kereskedelem lendülete

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.