Bejegyzések versenyjog címkével

2024. március 28. Cégvilág

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.

2024. január 11. Cégvilág

Fogyasztóvédelmi aktualitások: mire számítsunk 2024-ben?

Az elmúlt időszak számos jogszabályi változást hozott, különösen a fogyasztóvédelem területén. Marosi Zoltán, a DLA Piper Hungary versenyjogi csoportjának társvezetője összegyűjtötte azokat a főbb jogszabályi fejleményeket és érdekességeket, amelyek meghatározzák az idei évet.

2022. szeptember 2. Cégvilág

A vállalkozások versenyjogi ismereteit fejlesztenék

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) együttműködik a válallkozások versenyjogi ismereteinek elmélyítésében – közölte a GVH pénteken, miután a GVH elnöke találkozott a munkaadói szervezet elnökségével.

2021. november 4. Cégvilág

Változik a versenyjog

Számos versenyjogi újdonság várható: elsősorban a fúziós eljárások kapcsán jelentek meg olyan törvénymódosítások, amelyek a digitális piacok megítélésében adhatnak korszerű eszközöket a Gazdasági Versenyhivatal kezébe. Az életbe lépett módosítás segítségével hatékonyabbá válik az ügyintézés, mivel számos startup-befektetés mentesül a fúziós bejelentési kötelezettség alól. A részleteket a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértő ügyvédei foglalták össze.

2021. október 21. Munkaügyek

Alakíthatnak-e szakszervezetet kényszervállalkozók?

Összességében a munkavállalók és a vállalkozások közötti terület szürke zóna, de a trendek arra mutatnak, hogy az önfoglalkoztatók és a kényszervállalkozók egyre inkább szervezkedhetnek és felléphetnek közösen érdekeik védelmében – mondta Dr. Fejes Gábor. A Wolters Kluwer Hungary által szervezett XVIII. Magyar Munkajogi Konferencián elhangzott előadáson szó volt arról is, hogy lehet-e versenykorlátozó egy kollektív szerződés, és szervezkedhetnek-e a munkáltatók.

2020. december 29. Cégvilág

Versenyjog – Eljárási garanciák az Európai Bizottság és a GVH eljárása során

A Wolters Kluwer gondozásában megjelenő, Tóth Tihamér által írt Uniós és magyar versenyjog című könyv célja, hogy a versenyjog egészéről átfogó képet adjon, mind az uniós, mind a magyar, illetve mind a vállalati, mind a tagállami szabályokat felölelve, nagy hangsúlyt fektetve a normatív szabályok mögött meghúzódó közgazdasági, versenypolitikai kérdésekre. Az alábbiakban a könyv EUMSZ 101. és 102. cikkének, valamint a Tpvt. 11. és 21. §-ának alkalmazásával foglalkozó fejezetéből olvashatnak egy részletet az eljárási garanciákról az Európai Bizottság és a GVH eljárása során.

2020. december 17. Cégvilág

Versenyjogsértés: könnyebb gyanúba keveredni, mint gondolnánk

A cégek akár úgy is versenyjogsértés gyanújába keveredhetnek, ha nem is kommunikálnak egymással – hangzott el a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett online eseményen, melyen a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda versenyjogi partnere, Dr. Horányi Márton tartott előadást. A vállalatok egyre szélesebb körben – a HR-től az árazó algoritmusokig – kell ügyeljenek a versenyszabályok betartására, olvasható a Baker McKenzie közleményében.

Itthonról is perelhetők a nemzetközi óriáscégek
2020. december 2. Cégvilág

Itthonról is perelhetők a nemzetközi óriáscégek

Az Európai Unió Bírósága a hazai vállalkozások számára is jelentőséggel bíró, kedvező döntést hozott: a versenysértésből fakadó károk megtérítése érdekében a legnagyobb külföldi platformok is perelhetők a velük szerződő vállalkozás tagállamában – olvasható a GVH honlapján.

2020. március 31. Cégvilág Koronavírus

A versenyjogot is átírhatja a járvány

A koronavírus által okozott válság gazdasági hatásainak kezeléséhez elengedhetetlen az összefogás és állami szerepvállalás, nem mindegy azonban, hogy ez miként valósul meg: a teljes gazdaságot érintő, széles körű sokkhatás a versenyjog alkalmazása terén is változásokat hozhat. A Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértői ezért összefoglalták, hogy e területen milyen lépések merülhetnek fel.