GKI: kifulladóban a gazdasági növekedés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az idei második félévben jelentősen lassul a magyar gazdaság növekedése, a csökkenés nagyon kis mértékben már el is kezdődött a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb előrejelzése szerint.

A kutatóintézet továbbra is 4,3 százalékos gazdasági növekedéssel számol éves szinten. A GKI szerint az ipari termelés 4 százalékkal, a beruházások 13 százalékkal, a kiskereskedelmi forgalom 5 százalékkal nőhet. Az éves infláció 3,5 százalékot érhet el, a munkanélküliség 3,6 százalék lehet az év végére. A GKI 324 forintos átlagos euróárfolyamot feltételez 2019-re.

A GKI a gazdasági növekedés lassulását egyebek közt a külső környezet romlásával, az EU-támogatások csökkenő beruházásserkentő hatásával, a romló üzleti várakozásokkal és a foglalkoztatási tartalék kimerülésével magyarázza.

A második negyedév adatai az ipari termelés lassulását is előre vetítik: a feldolgozóipari termelés 30 százalékát adó járműgyártás, amely három év stagnálás után közel 10 százalékkal bővült az első fél évben, júniusban mindössze 1,5 százalékkal nőtt, jelezve a járműipar nemzetközi gondjait – mutatnak rá az elemzésben. Az építőipar a túlpörgést követően szintén visszaesés előtt állhat, a félév végi szerződésállománya már 11 százalékkal volt kisebb a tavalyinál. A kiskereskedelmi forgalom bővülése is kissé fékeződött a második negyedévben.

A gazdaságkutató várakozása szerint a bérkiáramlás is mérséklődhet az év hátralevő hónapjaiban. A kormány által prognosztizáltnál gyorsabb infláció miatt viszont 0,8 százalék körüli, visszamenőleges nyugdíjemelésre számítanak, továbbá a vásárlóerőt javíthatja a közmunkásoknak és nyugdíjasoknak az önkormányzati választások előtt adott egyszeri juttatás is – jegyezték meg.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.