GKI: mélyponton a fogyasztói várakozások


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Húsz hónapos mélypontjunkra kerültek a fogyasztói várakozások, a vállalkozások viszont optimisták.


A GKI által az EU támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti várakozások idei csúcsukra kerültek, míg a fogyasztói várakozások idei, sőt húsz hónapos mélypontjukra.

A konjunktúraindex a májusi mínusz 3,1 pontról mínusz 3,2 pontra romlott. Az üzleti bizalmi index 3,7-ről 5,1 pontra javult, a fogyasztói bizalmi index pedig mínusz 22,6-ról mínusz 27,0 pontra süllyedt júniusban.

Az üzleti szférán belül – a májusban nagyon derűlátóvá vált szolgáltató cégek kivételével – minden ágazat érezhetően optimistább lett. Az építőipar kivételével mindenhol valamivel több volt a javulásra, mint a romlásra számító vállalat.

Nagykommentár a cégtörvényhez

A szerzők gazdasági és cégügyekkel foglalkozó bírák, akik a joggyakorlat szemszögéből, a módosításokat objektíven, de kritikusan szemlélve segítik a jogalkalmazókat a gazdasági jog értelmezésében. 

További információ és megrendelés >>

Az iparban a májusi pesszimizmust júniusban derűlátás követte. Kedvezőbb lett az elmúlt időszaki és a várható termelés megítélése, s jelentősen javult a rendelésállományról, ezen belül az exportrendelésekről alkotott vélemény. A készleteket viszont magasabbnak érezték a válaszolók.

Az építőipari bizalmi index júniusban jelentősen emelkedett, értéke lényegében visszatért az év eleji szintre. Az előző háromhavi termelés megítélése némileg, a rendelésállomány értékelése számottevően javult.

A kereskedelmi bizalmi index júniusban a májusi csökkenésnél kisebb mértékben nőtt, így továbbra is bennmaradt a több mint másfél évet jellemző viszonylag keskeny sávban. Az eladási pozíció és a rendelések megítélése nem változott, a készletszintet viszont lényegesen kisebbnek minősítették a nyilatkozók.

A szolgáltatói bizalmi index júniusban korrigálta az előző havi emelkedését. Rosszabb lett az üzletmenet, az előző negyedévi és a várható forgalom megítélése is.

A foglalkoztatási hajlandóság a kereskedelemben nem romlott tovább, az ipari és építőipari vállalkozásoknál javult, a szolgáltató cégeknél viszont csökkent. A lakosság munkanélküliségtől való félelme nőtt.

Az áremelési szándék az iparban és a szolgáltatók körében erősödött. Az építőiparban a túlnyomó többség változatlan árakra számít. A kereskedelmi cégek körében csökkent az áremelést tervezők aránya, miközben az árnövelés átlagos mértéke nem változott. A fogyasztók inflációs várakozása viszont erősödött.

A magyar gazdaság perspektívájának megítélése hónapok óta romlik, s ez az ipari és szolgáltató cégek kivételével júniusban is folytatódott.

A GKI fogyasztói bizalmi index júniusban a májusi emelkedésnél nagyobb mértékben esett. A lakosság saját pénzügyi helyzetének következő egy évét és a következő egy évben várható megtakarítási képességét egyaránt rosszabbnak ítélte, mint az előző hónapban. Az emberek a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek jelenlegi vásárlási feltételeit változatlannak, a következő egy évre vonatkozót viszont jelentősen romlónak érzékelték.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 3.

Használtautó.hu: áprilisban kilőtt az újautó-piac

A Datahouse által közétett, legfrissebb adatok szerint idén áprilisban 10 402 új személyautót helyeztek forgalomba. Ez a tavaly áprilisi számokhoz képest jelentős, 21,4 százalékos növekedés – számolta ki pénteken közzétett elemzésében a Használtautó.hu. Az első 4 hónapban pedig 10,4 százalékos növekedéssel 42 075-tel több új személyautó közlekedik az utakon tették hozzá.