GKI: nagyok az eltérések a vásárlóerőben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Továbbra is jelentősek a területi eltérések a vásárlóerőben Magyarországon, az átlag feletti vásárlóerővel rendelkező települések elsősorban Észak-Dunántúlon, illetve Közép-Magyarországon találhatók, míg a szegényebbek Észak-Kelet-Magyarországon és Dél-Magyarországon – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. szerdán.


A 2009-2016-os adatokat összevetve megállapítható, hogy ahol 2016-ban magas volt az egy főre jutó vásárlóerő, rendre ott volt a legnagyobb az emelkedés is, tehát a gazdagabb települések előnye tovább nőtt, míg a szegények egyre jobban leszakadtak – közölte a GKI.

A gazdaságkutató a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a Központi Statisztikai Hivatal adatait felhasználva becsülte meg a települések vásárlóerejét a 2009-2016-os évekre. Ennek alapján 2016-ban az egy főre jutó vásárlóerő 1,2 millió forint volt átlagosan Magyarország településein, de a legszegényebb és a leggazdagabb település között csaknem 3 millió forint volt a különbség.

Az MTI-hez eljuttatott tájékoztatás szerint az egy főre jutó vásárlóerő 280 településen nem haladta meg a 800 ezer forintot sem, 1,2-1,4 millió forint közötti vásárlóerőt 787 településen és 4 budapesti kerületben becsültek, míg átlag felett, 1,4-1,6 millió forintot 442 településen és 6 kerületben. Kiemelkedő 189 település és 12 kerület helyzete, ahol 1,6 millió forintnál is nagyobb volt az egy főre jutó átlagos vásárlóerő.

 

A 2009 és 2016 közötti vásárlóerő-változás vizsgálata alapján a GKI közölte: az inflációt nem számítva a vásárlóerő csökkent 55 településen és egy budapesti kerületben, míg 156 településen és 4 kerületben stagnált. „Ezek voltak azok, ahol negatív változást hozott az elmúlt évek jövedelemnövekedése” – írták.

Átlag alatti, 15-30 százalékos nominális vásárlóerő-növekedés ment végbe 677 településen és 2 kerületben, átlagos, 30-45 százalékos 1218 településen és 7 kerületben, míg 967 településen és 6 kerületben átlag feletti, 45-80 százalékos volt a jövedelembővülés. Kimagaslóan, 80 százalék felett 78 településen és 3 kerületben nőtt a vásárlóerő. 

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 9.

GVH-elnök: A fogyasztók mindig az elsők!

Kiállt a magyar fogyasztók érdekei mellett Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke Párizsban az OECD fogyasztóvédelmi bizottsága által rendezett, két napos szakmai konferencián, ahol a résztvevők a digitális és zöld átállást vitatták meg a fogyasztóvédelem oldaláról – közölte a GVH.

2024. október 9.

AM: a sikeres mezőgazdaság alapja a fenntartható élelmiszeripar

Magyarországon a mezőgazdaságnak mindig is erős kultúrája volt, mára pedig azok tudnak sikeres mezőgazdasági országok lenni, ahol sikeres az élelmiszeripar is – mondta Nobilis Márton a Clever Food kiállítás megnyitóján szerdán, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint.

2024. október 7.

Elutasítják a rövid távú lakáskiadás teljes betiltását Budapesten szakmai szervezetek

A rövid távú lakáskiadás esetében a teljes tiltás és a jelenlegi szabályozás közötti kompromisszumot javasolják a hazai turisztikai szakmai szövetségek a kormány számára. Huszonhat szakmai szervezet közös szakmai álláspontot alakított ki az ügyben, amelyet az új Fővárosi Közgyűlés megalakulásának apropóján tettek közzé a Turizmus.com-on.