GVH: a mesterséges intelligencia alkalmazása növelheti a magyar vállalkozások versenyképességét


A mesterséges intelligencia (MI) alkalmazása növelheti a magyar vállalkozások versenyképességét, konkrét és célzott állami beavatkozások szükségesek ahhoz, hogy az MI technológiában rejlő lehetőségek széles körben kiaknázhatók legyenek – közölte a Gazdasági Versenyhivatal hétfőn friss piacelemzése alapján.

A közlemény szerint megállapították: versenyhátrányt okozhat a kis- és középvállalkozások számára az MI technológiák rohamos terjedése, amennyiben nem kezdik el alkalmazni azokat.

A GVH szakértői arra is felhívják a figyelmet, hogy a kis nyelvek érvényesülését is befolyásolhatja, hogy az öntanuló rendszereket jellemzően a nagy világnyelveken írt szövegeken tanítják be.

Az elemzés alapján javasolják a hazai vállalati szektor MI használatának előmozdítását, elsősorban a kkv-kra fókuszálva, a technológiai infrastruktúra mellett a kkv-k technológiai ismereteinek, az ezirányú felsőoktatási képzés fejlesztését, tőkeellátottságuk biztosítását.

Szükségesnek tartják a fogyasztók naprakész és átlátható tájékoztatását. Az MI-megoldásokon alapuló szolgáltatásokat végfogyasztók felé nyújtó vállalkozások számára javasolt már a szolgáltatás bemutatása során, de még a fogyasztói felhasználást megelőzően jól érthetően és jól észlelhetően tájékoztatni a fogyasztókat.

Szorgalmazzák az MI nemzeti stratégia felülvizsgálatát, a szakirányú képzések fejlesztésére, az MI-vel kapcsolatos kutatási irányok és a kormányzati MI-stratégia észszerű koordinálását. Fontosnak tartják az informatikai infrastruktúra folyamatos fejlesztését, az MI-fejlesztés ökoszisztémájának (adatgazdaság, technológiai alkalmazási képzés, benchmark kiértékelési rendszer stb.) kialakítását.

Fontosnak tartják továbbá a magyar nyelvi modellek fejlesztésének célzott támogatását. Mint írták, az állami szereplők pénzügyi és stratégiai erőforrásainak hatékony koordinálása szükséges a magyar nyelvű nagy nyelvi modellek kifejlesztése, alkalmazása és széleskörű elérhetővé tétele érdekében – írták.

A közlemény szerint január elején – az uniós versenyhatóságok közül az elsők között – indított piacelemzést a GVH a mesterséges intelligencia hatásainak vizsgálata érdekében, célja annak vizsgálata volt, hogy az MI alapú technológiák robbanásszerű terjedése torzíthatja-e a piaci versenyt a különböző ágazatokban, és kiszolgáltatottabb helyzetbe hozhatja-e a fogyasztókat – írták.

A GVH vizsgálói részletesen feltérképezték az MI fejlődéstörténetét, adatkérő kérdőívekkel kerestek meg nagy nemzetközi technológiai vállalatokat, illetve a prominens generatív MI-modellek fejlesztőit, konzultáltak hazai fejlesztőkkel, vállalkozással és kutatóintézetekkel, egyetemekkel, illetve állami és non-profit szervezetekkel. A piacelemzés két specifikus fókuszpiaca a banki szolgáltatások és a telekommunikáció volt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 21.

A női vezetők, mint gazdaságunk fontos sikertényezői

Egy szervezetben a női vezetők arányának 10%-os növekedése akár 7%-os innovációs teljesítménynövekedést eredményezhet – derül ki a WILL Foundation által készített kutatásból. A legfelsőbb vezetői szinteken lévő nők pedig akár 27%-kal javíthatják a vállalatok pénzügyi teljesítményét, hozzájárulva ezzel a vállalatok sikeréhez. A női vezetők és nők munkahelyi arányos képviseletét vizsgálták a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara által támogatott kutatásban.