GVH: irányíthatja a jegybank a tőzsdét


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A december 16-i rendkívüli közgyűlésén átveszi a tőzsde irányítását az MNB.


A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közvetlen, egyedüli irányítást szerezzen a Budapesti Értéktőzsde Zrt. (BÉT) felett, és ezáltal közvetett egyedüli irányítójává váljon a KELER-csoportnak is – közölte a hivatal.

Röviddel a versenyhivatal bejelentését követően az MNB megerősítette, hogy nemsokára megtörténik a tranzakció zárása, és a december 16-i rendkívüli közgyűlésén átveszi a tőzsde irányítását.

A GVH döntése szerint kizárható a kedvezőtlen versenyhatás a tranzakció engedélyezését követően, mivel az MNB-nek sajátos közérdekű feladatai miatt nincs objektív érdekeltsége a BÉT és a KELER-csoport közötti jelenlegi kapcsolat piactorzító megváltoztatásában.    

 Ezenkívül a GVH megállapította, hogy a BÉT és a KELER-csoport természetes monopólium jelleggel, kizárólagosan végzi az egymáshoz kapcsolódó tevékenységeit, így nem lehet versenytársuk. A KELER-csoportnak diszkriminációmentesen kell nyújtania szolgáltatásait a jogszabály alapján, ez is alátámasztja, hogy kizárható a kedvezőtlen versenyhatás – fűzi hozzá a GVH.

Az összefonódás hatásainak értékelésekor a versenyhivatal megállapította azt is, hogy az MNB-csoportnak, a BÉT-nek és a KELER-csoportnak nincs azonos tevékenysége, ugyanakkor vizsgálta, hogy a BÉT és a KELER-csoport közötti, a – mostani összefonódás nélkül is – fennálló kapcsolódásokban bekövetkezhet-e a versenyre káros változás abból adódóan, hogy a KELER-csoport és a BÉT egy vállalkozáscsoportba, az MNB-csoportba került.

Nagykommentár a cégtörvényhez

A szerzők gazdasági és cégügyekkel foglalkozó bírák, akik a joggyakorlat szemszögéből, a módosításokat objektíven, de kritikusan szemlélve segítik a jogalkalmazókat a gazdasági jog értelmezésében. 

További információ és megrendelés >>

A BÉT meghatározó tulajdonosaként a jegybank számos olyan stratégiai újítás bevezetésére készül, amelyek a hazai tőkepiac fejlesztését szolgálják, és amelyek megfelelő ösztönzőket biztosítanak a hazai tőzsdei kibocsátók és befektetők számára. E stratégia, illetve a Budapesti Értéktőzsde működésének átalakítása eredményeként egy egészségesebb szerkezetű pénzügyi rendszer jöhet létre az országban, amely hatékonyabb módon szolgálja a gazdasági növekedést – hangsúlyozza közleményében az MNB.     

November 24-én jelentették be, hogy az MNB több mint 75 százalékos tulajdonosa lett a Budapesti Értéktőzsdének, miután megvásárolta a Wiener Börse leánycége, a CEESEG AG és az Österreichische Kontrollbank összesen 68,8 százalékos részesedését. A vásárlás előtt az MNB a BÉT részvényeinek 6,95 százalékát birtokolta.     

A BÉT új elnöke, Nagy Márton, az MNB alelnöke vezérigazgatója pedig Végh Richárd, az MNB tőkepiaci és piacfelügyeleti igazgatója lesz. 


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Ismét olajat talált a Mol Vecsésen

Ismét olajat talált a Mol a közép-magyarországi Vecsésen – tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.