Gyorsult a keresetek növekedése


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Januárban 6,0 százalékkal nőttek a bruttó átlagkeresetek a nemzetgazdaságban a decemberi 1,6 százalékos növekedés után a közfoglalkoztatottak nélkül számolva, a versenyszférában 4,4 százalékos volt a bérnövekedés a múlt év első hónapjához képest, a költségvetés területén 8,6 százalékos – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Januárban a nettó keresetek a bruttóval azonos ütemben változtak.


A közfoglalkoztatottakkal együtt 0,9 százalékos volt a  bruttó keresetek éves növekedése. A vállalkozásoknál a rendszeres bruttó keresetek 3,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, a decemberi 3,3 százalékos növekedés után.

Az új Ptk.: amit egy munkajogásznak tudnia kell – szakmai előadássorozat

Az egyes előadásokra külön-külön is jelentkezhet! A teljes előadássorozat ára magában foglalja az áprilisban megjelenő új Kommentár a Munka törvénykönyvéhez című kiadványt.

Helyszín: Best Western Hotel Hungária, 1074 Budapest Rákóczi út 90.

Bővebb információk és a teljes előadássorozatra jelentkezés itt

Januárban 0 százalékos volt az éves infláció, így az a ritka eset állt elő, hogy a bruttó és a nettó bérekkel a reálkeresetek is azonos mértékben változtak a családi adókedvezmény hatását figyelmen kívül hagyva.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 29.

Banktudós egyetemisták kerestetnek!

Az elmúlt egy évtized alatt a bankok világában jelentős fejlődés volt megfigyelhető a modernizációt tekintve, a fiókokból és a papírokból az okostelefonokra és a digitális térbe költözött a banki szolgáltatások egy része, ami jelentős átalakulást és új szolgáltatások garmadáját hozta. A DUE Médiahálózat és az MBH Bank keresi az új generációs Banktudósokat, azokat az egyetemistákat, akik banki és pénzügyi kérdésekben a legtájékozottabbak. A Nagy Diák Banktudós Teszt egy vadonatúj vetélkedő, amely egyszerre tesztel és tanít. Az MBH Bank támogatásával megvalósuló játékban bárki részt vehet, ám az egyetemisták értékes nyereményekért mérhetik össze tudásukat.

2023. szeptember 29.

Iskolakezdéskor érdemes a zsebpénzkérdést is átgondolni – online megoldás is akad

Az iskolakezdéssel együtt érdemes az új tanévre szóló kiadásokat a diákoknak megtervezni, lehetőleg a szülőkkel közösen. Érdemes ösztönözni a gyerekeket arra, hogy a zsebpénzükből megmaradt összeget tegyék félre jövőbeni célokra, készpénz helyett pedig környezetbarát, biztonságosabb elektromos megoldásokat használjanak. Ebben segíthetnek a különféle okoseszközök, azokon keresztül pedig például a Google Pay vagy az Apple Pay applikáció.

2023. szeptember 29.

A Duna Takarék Bank is csatlakozott az MBH Csoporthoz

Lezárult a Duna Takarék Bank Zrt. 98,46%-os közvetlen részesedésének megvásárlása. A győri központú pénzintézet ezentúl az MBH Bank Nyrt. 98,46%-os közvetlen tulajdonát képezi – tette közzé az MBH Bank Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Az ügylet a Magyar Nemzeti Bank szeptember 15-i engedélye alapján, a mai napon sikeresen megvalósult.