Hackerlabort működtet a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A NAV fedőcégei is vásárolnak online kasszákat, amelyeket megpróbálnak feltörni – írja az onlinekassza.hu hírportál.


A vizsgált üzletek több mint tizedénél talált valamilyen problémát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amikor célzottan ellenőrizte az online pénztárgépek bekötését. A hatóság 100 millió forintos bírságot szabott ki, és tíz üzletet zárattak be – közölte az onlinekassza.hu hírportál.

A szakportálnak a NAV elnökhelyettese elmondta: az év első négy hónapjában mintegy 16 ezer, a pénztárgépekkel kapcsolatos célzott ellenőrzést végzett az adóhatóság, de ez a szám nem tartalmazza azt, amikor a pénzügyőrök a komplex ellenőrzéseknél vizsgálták a pénztárgépeket is. A vizsgálatok során 1752 alkalommal állapítottak meg valamilyen hibát vagy hiányt – közölte Vágujhelyi Ferenc.

A kasszák műszaki ellenőrzése sem ért véget azzal, hogy megkapták a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal engedélyét. A NAV is vásárol kasszákat, sokszor a gyártók, forgalmazók nem is tudják, hogy az adóhatóság vette meg a gépet, fedővállalkozásokat használnak erre. A hackerlaborban alaposan átvizsgálják a kasszákat, megpróbálják feltörni – árulta el az elnökhelyettes.

Számviteli és gazdálkodási változások az államháztartás területén 2014

Az államháztartási területen könyvviteli szolgáltatást végzőknek – hasonlóan az elmúlt évekhez – 2014-ben is kötelező továbbképzésen kell részt venniük. Kiadványunk a 2014. évi továbbképzés nemzetgazdasági miniszter által meghatározott tematikája alapján készült.

Bővebb információk és megrendelés

Az online pénztárgéprendszerben értékes információk halmozódnak fel, ezért nagy erőt fordítanak egyrészt a fizikai, másrészt az informatikai védelemre. A szervert a nyílt interneten keresztül nem lehet elérni, így megtámadni sem. A munkatársak kiválasztása, ellenőrzése is stratégiai kérdés – tette hozzá Vágujhelyi Ferenc.

További részleteket itt talál.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Ismét olajat talált a Mol Vecsésen

Ismét olajat talált a Mol a közép-magyarországi Vecsésen – tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.