Hadat üzentek a lánctartozásoknak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A tervezési, építési, kivitelezési szerződésekkel kapcsolatos vitás ügyek megoldását segítő Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) augusztus 12-én megkezdi működését – tájékoztatott a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK). A TSZSZ gyorsan ad szakvéleményt, ami a bíróságok előtt is sokat nyom a latban.


A szervezet közleményében emlékeztet: az építésügy területén kialakult lánctartozások csökkentése érdekében létrehozott TSZSZ független szervezetként az MKIK mellett működik. Helyettes vezetőjét, Csermely Gábort és a meghirdetett pályázat alapján kiválasztott 121 tagját az igazságügyi szakértők közül Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter már kinevezte, vezetőjének és további tagjainak kinevezése folyamatban van.

A TSZSZ eljárása a vitás építkezés helyszíne szerint illetékes területi kereskedelmi és iparkamaránál, vagy az MKIK-nál kezdeményezhető.

Az építésügyi lánctartozások visszaszorítása érdekében született törvény alapján a TSZSZ a megrendelő, a tervező, a kivitelező vagy az alvállalkozó kérelme alapján ad szakvéleményt a teljesítésigazolás kiadhatóságával összefüggő vitás ügyekben.  A közlemény szerint a dokumentum kiadásának gyakori, sokszor indokolatlan késleltetése, megtagadása a lánctartozások kialakulásának egyik oka. A jogalkotó célja, hogy az ilyen ügyek nagy része lehetőleg a bíróság elkerülésével, a TSZSZ által kiadott szakvéleményben foglaltaknak megfelelően megoldódjon. Ha ez mégsem így történik, a vállalkozó a számára kedvező szakvélemény birtokában a neki járó pénz kifizetését a bíróságon nagyobb eséllyel érvényesítheti.

RODIN adózási-számviteli szakmai rendezvények

A bíróság a felperes vállalkozó kérelmére már a per kezdetén elrendelheti a vitatott összeg kifizetését. Az is kedvező fejlemény a pénzére váró számára, hogy a bírósági ítélet előzetesen végrehajtható, és az ilyen perek a kiemelt perekre vonatkozó gyorsító szabályoknak megfelelően zajlanak, így előreláthatóan befejezésük nem tart majd évekig.

A TSZSZ eljárását a vitatott összeg 1 százalékának megfelelő eljárási díj, maximum 450 ezer forint megfizetésével, valamint az eljárás iránti kérelem-nyomtatvány kitöltésével lehet kezdeményezni a területi kamaránál vagy a TSZSZ-nél.

Az adott ügyben a TSZSZ vezetője által kijelölt három igazságügyi szakértő jár el. A szakvéleményt 30, bonyolultabb ügyben 60 napon belül, helyszíni szemle lefolytatása után adja ki a szervezet – ismertette az MKIK.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Ismét olajat talált a Mol Vecsésen

Ismét olajat talált a Mol a közép-magyarországi Vecsésen – tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.