Hitelszakértő: nagy érdeklődést válthat ki a bővített csok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A BankRáció.hu hitelszakértője szerint nagy érdeklődést válthat ki a december elsejétől igényelhető bővített családi otthonteremtési kedvezmény (csok).

Trencsán Erika az M1 aktuális csatornán hétfőn ezt azzal indokolta, hogy a 2017-2018-ban megkezdett építkezésekből származó ingatlanokat várhatóan 2019-ben adják át, ezzel nő az új lakások piaca, így a vásárlásnál igénybe vehető kedvezményes hitelkonstrukciók kihasználása is.

Emlékeztetett: a bővített csok által már a két gyermekes családok számára is elérhető lesz a 10 millió forintos, új lakás vásárlására fordítható kedvezményes kamatozású lakáshitel, a három gyermekesek esetén pedig az eddigi maximálisan 10 millió forintban meghatározott kedvezményes hitel összegét 15 millióra emelték.

Kiemelte: azok a családok, amelyek már a bővített csok előtt hiteligénylésbe kezdtek, de még nem írtak alá kölcsönszerződést várhatóan módosíthatják azt.

Akik építési hitelhez akarták igénybe venni a csokot, azoknak valószínűleg módosított költségvetést kell elkészíteniük a bővített kedvezmény igényléséhez, ha pedig vásárlási hitelről volt szó, akkor adásvételi szerződés változtatásra lesz szükség – fűzte hozzá Trencsán Erika.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.