Hogyan készítsünk üzleti tervet?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Manapság egy vállalkozás indításánál elengedhetetlen, hogy készüljön üzleti terv, annak érdekében, hogy a cég vezetői kialakíthassák a cég rövid és hosszabb távú stratégiáját. A Perfekt Kiadó gondozásában megjelent Üzleti terv készítése című könyv ebben próbál segítséget nyújtani a még tanuló fiataloknak és a vállalkozást indítóknak.

Egy vállalkozás elindítása nem könnyű feladat, számos tényezőt figyelembe kell venni. Éppen ezért érdemes készíteni üzleti tervet is, hogy lássuk, miből is gazdálkodhatunk, mit hogyan kellene csinálnunk. Ez azonban korántsem olyan könnyű, felső- és középiskolai oktatásban, OKJ-s képzéseken például külön tanítják. A most megjelent könyv két szerzője, Jäckel Katalin – a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Karának tanára – és Nagy Orsolya – a Pénzügyminisztérium Módszertani Képzési Központjának vezetője – célja, hogy segítséget nyújtson a pénzügyi-gazdasági szakközépiskolásoknak, az OKJ képzéseken részt vevőknek, a felsőoktatásban tanulóknak, valamint a téma iránt érdeklődő vállalkozóknak, kisebb vállalkozásoknak, könyvelőknek egyaránt.

A könyv különlegessége, hogy rendkívül gyakorlatorientált, anyaga összeszedett, számos példát feldolgoz, amelyeket a valós terv készítésekor könnyen lehet majd a későbbiekben alkalmazni. A kiadványt a Pénzügyminisztérium 2009-ben tankönyvvé nyilvánította, és várhatóan több szakközépiskolai tanár ebből tanít majd, mivel a könyv jó alapot nyújt a pedagógus számára, amit aztán úgy alakíthat, hogy a diákok a lehető legtöbbet megtanulhassák az üzleti terv készítésének fontosságáról, alapjairól. A könyv ajánlott az OKJ-s vállalkozási ügyintéző képzésben részt vevőknek is, mivel teljes egészében lefedi az „Üzleti terv készítése”” című követelménymodul ismeretanyagát, ezáltal segíti a hallgatók sikeres vizsgára történő felkészülését.

Forrás: Piac&Profit


Kapcsolódó cikkek

2024. október 9.

GVH-elnök: A fogyasztók mindig az elsők!

Kiállt a magyar fogyasztók érdekei mellett Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke Párizsban az OECD fogyasztóvédelmi bizottsága által rendezett, két napos szakmai konferencián, ahol a résztvevők a digitális és zöld átállást vitatták meg a fogyasztóvédelem oldaláról – közölte a GVH.

2024. október 9.

AM: a sikeres mezőgazdaság alapja a fenntartható élelmiszeripar

Magyarországon a mezőgazdaságnak mindig is erős kultúrája volt, mára pedig azok tudnak sikeres mezőgazdasági országok lenni, ahol sikeres az élelmiszeripar is – mondta Nobilis Márton a Clever Food kiállítás megnyitóján szerdán, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint.

2024. október 7.

Elutasítják a rövid távú lakáskiadás teljes betiltását Budapesten szakmai szervezetek

A rövid távú lakáskiadás esetében a teljes tiltás és a jelenlegi szabályozás közötti kompromisszumot javasolják a hazai turisztikai szakmai szövetségek a kormány számára. Huszonhat szakmai szervezet közös szakmai álláspontot alakított ki az ügyben, amelyet az új Fővárosi Közgyűlés megalakulásának apropóján tettek közzé a Turizmus.com-on.