A Mercedes-Benz negyedéves profitja 16 százalékkal csökkent
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Az eddig érvényes tízmillió forint helyett már húszmillió forintig legfeljebb öt másodperc alatt teljesülnek az elektronikus úton indított egyedi belföldi átutalások idén szeptember 1-jétől az év minden napján, 24 órában – tájékoztatott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken.
A közleményben kiemelték: az MNB stratégiai célja, hogy 2030-ra a tranzakciók kétharmada elektronikusan történjen. A jegybank az Azonnali Fizetési Rendszert (AFR) 2020. március 2-án indította el, célja a hazai pénzforgalom hatékonyságának növelése, a fizetési piac és a magyar gazdaság versenyképességének javítása – idézték fel.
Hozzátették: az azonnal teljesülő átutalások összeghatárának a megnövelése húszmillió forintra a rendszer második fejlesztési stádiumának első lépése. Az azonnali fizetési ökoszisztéma továbbfejlesztésének (AFR 2.0) részleteit a pénzforgalom lebonyolításáról szóló rendelet módosítása írta elő – ismertették.
A rendelet értelmében 2024-ben további változások lépnek majd életbe: ezek az egységes adatbeviteli módokra, úgymint a QR-kód, a deeplink és az NFC olvasási képességére vonatkoznak, valamint előírja a szolgáltatóknak, hogy biztosítsák a fizetési kérelem fogadását az ügyfeleik számára. További szabályozás, hogy az azonnali fizetési tranzakciók teljesüléséről a szolgáltatók minden esetben megfelelő módon tájékoztassák ügyfeleiket.
Az MNB egységes arculati elemeket és kézikönyvet készített, amely iránymutatást az azonnali fizetésre épülő szolgáltatást kínáló piaci szereplőknek – olvasható az MNB közleményében.
(MTI)
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
A benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban – közölte a KSH.
A várt 2 helyett 2,8 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!