Ilyen lesz idén a bürokráciacsökkentés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 2010-ben megkezdett program részeként 2021. január 1-jével tovább egyszerűsödik az ügyintézés az állampolgárok és a cégek számára – tudatta a Miniszterelnökség közleményben.

Az újonnan hatályba lépő jogszabályok nemcsak a vállalkozók és az állampolgárok terheinek csökkentéséhez járulnak hozzá, hanem a szankciótörvény életbe lépésével a közigazgatás a bírságolás helyett elsősorban az állampolgárok és vállalkozások önkéntes jogkövető magatartását ösztönzi – írták.

A bürokráciacsökkentő csomag fontos elemét adják az adminisztratív terhek mérséklését szolgáló változtatások, amelyek célja, hogy az állampolgárok és a vállalkozások – tekintettel a járványhelyzetre is – online, akár otthonról, minél szélesebb körben tudják az elektronikus szolgáltatásokat igénybe venni. Immár 449 kormányhivatali ügykörben nyújthatók be a kérelmek elektronikus űrlap segítségével, így már online nyújtható be a csecsemőgondozási vagy a gyermekgondozási díj iránti kérelem is.

Egyszerűsödik a jelzálogjog bejegyzése

A gazdaság versenyképességének javítása érdekében csökkennek az egyéni vállalkozók és a gazdasági társaságok adminisztratív terhei is. Egyszerűsödik például a vállalkozás, gazdasági társaság bankszámla megnyitása, valamint megszüntetése során szükséges ügyintézés, hiszen 2021-től nem kell külön felkeresni az adóhatóságot, a gazdasági kamarát és a jegyzőt. Az egyéni vállalkozóknak pedig – hasonló megfontolásból – lehetőségük lesz a kamarai nyilvántartásba vétel iránti kérelmet a NAV-nál az egyéni vállalkozási tevékenység megkezdésének bejelentésével egyidejűleg kezdeményezni.

Az ingatlanvásárlók számára könnyebbséget jelent, hogy egyszerűbbé válik a jelzálogjog bejegyzése. Az építtetők számára pedig az jelent könnyebbséget, hogy megszűnik az építésügy hatósági engedélyek meghosszabbítására irányuló eljárás, és az eddig kezdeményezhető hosszabbítás ideje beleolvad az alapengedély hatályába. Ezzel az építkezés megkezdésére 4 év, a befejezésére további 6 év áll majd rendelkezésre – írták.

Országosan több ezer települési szintű – tíz féle kereskedelmi és szolgáltatói – közhiteles nyilvántartás integrálásával létrejött az Országos Kereskedelmi Nyilvántartási Rendszer (OKNYIR) is. Ennek köszönhetően az állampolgárok gyorsabban és hatékonyabban tájékozódhatnak az egyes kereskedelmi és szolgáltatási tevékenységet végzőkről, azok nyilvános adatairól (többek között az üzlet helye, nyitvatartás, az árusított termékek köre).

Szemléletváltás a szankciókban

A közigazgatási szabályszegések egységes, átlátható és következetes szankcionálása is megvalósul a január 1-jétől életbe lépő szankciótörvénynek, és a hozzá kapcsolódó 88 további jogszabály módosításának köszönhetően.

Az új, ügyfélbarát szabályozás szemléletváltást is jelent a közigazgatásban, hiszen a büntetés helyett az a célja, hogy az állampolgárok és vállalkozások önkéntes jogkövető magatartását ösztönözze, ezáltal megelőzze a jogsértéseket. Ennek érdekében azzal szemben, aki közigazgatási szabályszegést egy éven belül első alkalommal követ el, a hatóság a legtöbb esetben figyelmeztetést alkalmaz.

Fontos alapelv a fokozatosság is, így a közigazgatási bírságot csak mérsékelt összegben szabják ki akkor, ha az ügyféllel szemben e szankciót 3 éven belül még nem alkalmazta egy hatóság sem. Mindezek alól kivételt jelentenek többek között az emberi életet, testi épséget vagy a környezetet veszélyeztető jogszabálysértések, továbbá a kiskorúak védelmét célzó jogszabályok megsértése; az ilyen esetekben továbbra is szigorúbban lép fel a hatóság. A fokozatosság érdekében létrejön egy olyan nyilvántartás, amely a közigazgatási szabálysértések elkövetőit és a hatóságok velük szemben alkalmazott szankcióit tartalmazza – tudatta a Miniszterelnökség a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 26.

Nem vesztettek népszerűségükből a minilakások

A megváltozott ingatlanpiaci körülmények között sem vesztettek népszerűségükből a csekély alapterülettel rendelkező, 10-20 négyzetméter közötti minilakások, ezek a kis alapterületű ingatlanok szűk, de annál jelentőségteljesebb részt foglalnak el a hazai ingatlanpiacból – közölte a Duna House hétfőn. Szintén a nap híre, hogy a Duna House csoport leányvállalata, a Hgroup S.p. A. (Hgroup) befektetési és együttműködési megállapodást írt alá a Professione Casa S.p.A.-val (Professione Casa).

2023. szeptember 26.

Alig maradt idejük a hazai cégeknek felkészülni a karbonvám mechanizmusra

Október 1-jén hatályba lép a fenntarthatóság és a versenyképesség javítását célzó karbonvám mechanizmus átmeneti szakasza az Európai Unióban – hívja fel a figyelmet az EY. Az érintett vállalkozások kötelesek lesznek olyan, az uniós piacon kívülről importált termékekről információkat szolgáltatni és jelentéseket tenni, amelyek előállítása nagymértékű üvegházhatású gázkibocsátással jár. A cégeknek is alig két hetük maradt felmérni, hogy vonatkozik-e rájuk az új kötelezettség, és ha igen, milyen feladatokat, illetve a jövőben költségeket jelent majd a számukra.

2023. szeptember 26.

NAV-Figyelő, 38. hét: változó EKHO szabályok, import tilalmak, NAV állásfoglalás

2023. augusztus 1-i hatállyal módosultak az EKHO szabályai. A 4.§ (3) és (6) bekezdései hatályon kívül kerültek, a 9.§ megfelelő módosításával. A módosítás értelmében augusztus 1-jétől a kifizetőnek nem kell kifizetői ekhot fizetnie, ezzel törvényi szintre emelkedik a veszélyhelyzeti kormányrendelet alapján már 2022. szeptember 1. óta alkalmazható szabály – olvasható az eheti NAV-figyelőben.