Infografika: veszteséges a hitelintézeti szektor


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Súlyosan veszteségesbe fordult a hitelintézeti szektor az idei első félévben, főként a devizahiteles perek okán képzett céltartalékok miatt. Június végén a devizahitel-állomány 25,4 százaléka volt késedelmes. Az InfoTandem heti infografikája.


A hitelintézetek mérlegfőösszege 2014. első félévében 2,3 százalékkal apadt, s június végén 30,44 ezer milliárd forintot tett ki. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint az első negyedév még nyereséges volt, ám a másodikban elszámolt 355,6 milliárdos adózás előtti veszteséggel együtt a félévet a szektor 278,8 milliárd forintos negatív szaldóval zárta. A 132 nyereséges hitelintézet együttes pozitív egyenlege 36,8 milliárd forintot mutatott, ugyanakkor a 37 veszteséges szereplő mínusz 315,6 milliárddal terhelte meg a mérleget. (A vizsgált körbe a részvénytársasági, a szakosított és a szövetkezeti hitelintézetek, a fióktelepek, valamint három speciális szakosított szereplő – az MFB, az Eximbank, illetve a Központi Elszámolóház és Értéktár – tartoznak.)

A tavalyi első félév végén a hitelintézetek összességében még 57,2 milliárdos nyereséget könyvelhettek. A romlás főként annak tudható be, hogy az intézmények zöme az idén már céltartalékot képzett azokra a veszteségekre, amelyek a devizahitelek árfolyamrése alkalmazásának semmissége miatt valószínűsíthetőek, sőt némelyikük már az egyoldalú szerződésmódosítások miatt várható ráfizetésekkel is kalkulált. A céltartalékolás összege együttesen körülbelül 350 milliárdot tett ki. 

A 480,3 milliárdos kamateredmény 0,5 százalékkal múlta felül a bázisidőszakit, miközben a jutalékeredmény 20,6 százalékkal, 221,1 milliárd forintra ugrott. Utóbbi javarészt a tranzakciós illeték áthárításának a következménye (ennek bevételét a jutalékbevételeknél, ráfordításait viszont az egyéb nem kamateredményeknél, a ráfordítások terhére elszámolt adók között mutatják ki). A működési költségek minimális mértékben, 336,1 milliárd forintra mérséklődtek.

Az átlagos jövedelmezőség a második negyedévben romlott. Az eszközjövedelmezőség a márciusi plusz 0,3 százalékról június végére mínusz 0,7-re, a tőkejövedelmezőség pedig plusz 3,4 százalékról mínusz 7,3 százalékra gyengült. Az átlagos tőkemegfelelési mutató az első negyedév végi 19,5-ről 17,4 százalékra olvadt.

Június végén a hitelintézetek 17,86 ezer milliárd forintos teljes bruttó hitelállományának 22,3 százaléka volt késedelmes (ami némi javulás a 2013. első félév végi 23,9 százalékhoz képest). Ebből 14,1 százaléknyi szeletet a 90 napon túl késedelmes hitelek hasítottak ki. Az összes hitelre képzett értékvesztés állomány 10,8 százalékos súlyt képviselt. 

A teljes bruttó hitelállomány nagyobb része, 57 százaléka devizahitel, a fennmaradó pedig forinthitel. Utóbbiaknál a 90 napon túl késedelmesek 11,8 százalékot, a devizahiteleknél 15,8 százalékot tettek ki. 
A félév végén az úgynevezett átstrukturált hitelek elérték a 3,04 ezer milliárd forintot, azaz a teljes hitelállomány 17 százalékára rúgtak. Ezen belül az újra késedelmes hitelek súlya a második negyedévben 44,3 százalékra emelkedett.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Növekszik a kínai vállalkozások jelenléte Magyarországon.

Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: az OPTEN legfrissebb adatai szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kínai cégek tevékenységében.

2024. május 10.

Az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban

Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az infláció emelkedéséhez, amelyet részben ellensúlyozott az iparcikkek 0,3 százalékpont erejű inflációt csökkentő hatása – állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött pénteki elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).