Ingyenes tanácsadó központ munkaadóknak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Magyarországon elsőként ingyenes, komplex szolgáltatást nyújtó tanácsadó központ segíti azokat a vállalkozókat, akik érdeklődnek a rugalmas foglalkoztatási formák iránt, vagy szeretnék az újszerű ismereteket saját vállalkozásukban alkalmazni, áll a lapunkhoz eljuttatott közleményben.

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat – mint Magyarország legnagyobb állásközvetítője – uniós forrásból támogatja a rugalmas formában végezhető munkalehetőségek feltárását annak érdekében, hogy minél többen tudjanak elhelyezkedni. A rugalmas foglalkoztatás számos olyan előnnyel jár – például munkaerő-optimalizálás, összbérköltség-csökkenés, csökkenő fluktuáció -, amelyeket bármelyik munkaadó örömmel tapasztalna vállalkozásában. A tanácsadó központ elindulásával most már minden szükséges háttér-információ és szakmai segítség megkapható és könnyen elérhető egy helyen ahhoz, hogy ezeket az előnyöket ki is használhassák a magyar vállalkozók.

– A projektet még csak néhány hete tártuk a nyilvánosság elé, és máris tapasztaljuk az érdeklődést mind a munkaadók és a munkavállalók részéről – jelentette be dr. Budai Balázs, a projektet kivitelező Telework Budapest Konzorcium vezetője. Egyre több olyan szituációról tudnak beszámolni, ahol érdemlegesen is segíteni tudtak. – Néhány nappal ezelőtt például a BI-KA Logisztikai Kft. kopogtatott be hozzánk egy olyan kérdéssel, ami nagyon sok munkaadót érinthet. A cég a náluk dolgozó kismamáknak szeretne rugalmas munkaköröket kialakítani, hogy a lehető legjobban össze tudják egyeztetni családi és munkahelyi feladataikat. A tanácsadás során felvázoltuk a rugalmas munkakörök kialakítása során felmerülő legfontosabb feladatokat és problémaforrásokat, majd a témával kapcsolatos pályázati lehetőségeket is áttekintettük. És mindez csak egy az elmúlt néhány hét történései közül. Összességében rendkívül pozitívnak tekinthető, hogy a vállalkozások egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a megfelelő munkaerő és foglalkoztatási forma megválasztására, s hogy a jó munkaerő megtartása egyre nagyobb értékké válik – mondta el a Telework Budapest Konzorcium vezetője.

A központon keresztül az érdeklődők tájékoztatást kaphatnak a projekt által nyújtott ingyenes képzési lehetőségekről, valamint azokról a szakmai rendezvényekről is, amelyek a rugalmas foglalkoztatás bevezetésében segítik a munkaadókat. Mindezeken túl információt kérhetnek jogi, munkaügyi, szervezetfejlesztési valamint humánerőforrással kapcsolatos témákban is. A tanácsadás során a szakértők minden esetben a munkaadó által felvetett konkrét kérdésre keresnek megoldási javaslatokat.

A tanácsadó központ a www.rugalmas.hu portálon, a tanacsadokozpont@rugalmas.hu e-mail címen, valamint a 06-20-322-8888-as telefonszámon érhető el, írják sajtóanyagukban.

Forrás: HR Portál


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

A kisgyermekes szülők érdekében indított versenyfelügyeleti eljárást a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a szlovákiai EC Global SVK s.r.o. vállalkozással szemben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt; a GVH gyanúja szerint a cég a weboldalán reklámozott, jellemzően kisgyermekes szülőknek ajánlott termékek esetében megtéveszti a fogyasztókat az egészségre és gyógyhatásra vonatkozó állításokkal.

2024. június 21.

Sok céget érhet kellemetlen meglepetés, mert hamarosan lejár a NIS2 regisztráció határideje

Már csak pár napja maradt belépni a nyilvántartásba azoknak a hazai vállalatoknak, amelyekre kiterjed a NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv – hívja fel a figyelmet az EY. Résen kell lenniük a konszolidált beszámolót készítő társaságok tagvállalatainak is, hiszen elég cégcsoport szinten elérni a meghatározott minimum bevételt és létszámot, hogy rájuk is vonatkozzanak a kötelezettségek. Az óvatlan szervezetek számára a mulasztás súlyos bírsággal, sőt a vezető eltiltásával is járhat.  

2024. június 21.

Tagok védelme a létesítő okirat módosítása során

A Ptk. helyes értelmezése szerint akkor is valamennyi tag egyhangú határozatára van szükség a létesítő okirat módosításához, ha a módosítás valamennyi tag jogait azonos módon hátrányosan érintené, vagy valamennyi tag helyzetét azonos módon hátrányosabbá tenné. Az „egyes tagok” kifejezés alatt egy, több, de akár valamennyi tag is értendő – a Kúria eseti döntése.