Innovációs díjat kapott a hazai online termelői piac – aznapi kiszállítást vállalnak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A vásárlók igényeit szem előtt tartva aznapi szállítás bevezetésével, új szolgáltatást indít a Közért+ online termelői piac. A legalább 90 százalékban magyar élelmiszereket forgalmazó cég törökbálinti logisztikai központjából Budapest teljes területére, valamint Pest megye nagy részére három órán belül vállalja a kiszállítást.

Idén tavasszal a törökbálinti Atlanta Center területén nyitott a legmodernebb digitális és technológiai elvárásoknak megfelelő új logisztikai központot a Közért+. A cég az elmúlt hónapokban nagyságrendeket emelt a szolgáltatás színvonalán azzal, hogy a rendeléseket már másnapra kiszállították, de ezt is tudták fokozni: ősztől már aznap házhoz viszik a csomagokat.

Dr. Rákóczi János, a Közért+ Zrt. kereskedelmi vezérigazgató-helyettese elmondta, folyamatos fejlesztéseik középpontjában mindig a vásárlói igények állnak, állandóan monitorozzák a piaci visszajelzéseket, ez alapján próbálják még magasabb szintre emelni az online nagybevásárlás élményét. „Az online vásárlás volumene a következő tíz évben a tízszeresére nőhet, de mindeközben ez a piac is rendkívül gyorsan változik. Ma már nem feltétlenül a kényelmi faktor az elsődleges felhasználói szempont, hanem trendszerűen minél hamarabb meg is akarják kapni a rendeléseiket a fogyasztók. Erre reagálva tettük lehetővé az aznapi kiszállítást a fővárosban és annak agglomerációjában” – közölte.

Mint fogalmazott, jelenleg Budapest teljes területére, valamint Pest megye 61 településére vállalják akár három órán belül a kiszállítást a főállású futárok segítségével 12 és 20 óra között. A felhasználóknak több idősávot is elérhetővé tettek. Példaként említette, hogy amennyiben valaki reggel 9 óráig leadja a rendelését, úgy akár már délben meg is kaphatja a kért termékeket. Terveik szerint a későbbiekben az aznapi kiszállítást a teljes működési területükre kiterjesztik majd.

Dr. Rákóczi János kifejtette, hogy a kozertplusz.hu az első olyan hazai online élelmiszerkereskedő cég, amely ekkora területen, ekkora szortimenttel és ilyen gyorsasággal dolgozik. A vásárlóknak továbbra sem kell időt tölteniük a sorban állással, nem kell energiát fordítani a cipekedésre, a kényelemhez pedig megfizethető áron juthatnak hozzá, szinte rekordidő alatt.

A Közért+ törekvéseit igazolja vissza, hogy a közelmúltban a szakmai bizottság döntése alapján a cég MagyarBrands díjat nyert az Innovatív Márka kategóriában. A program több mint egy évtizede díjazza a magyar vonatkozású márkák közül a legeredményesebbeket, az érintett kategóriában pedig az a márka lehet sikeres, amely folyamatosan újít a meglévő termékein, vagy új fogyasztási igényeket elégít ki, ilyen technológiát vezet be, mindezt a társadalmi hasznosság érdekében.

„Büszkék vagyunk a kitüntetésre, mely ismételt bizonyítéka a megbízhatóság és a minőség mellett történő elkötelezettségünknek. Hálásak vagyunk a szakmai zsűri és a fogyasztók bizalmáért és elismeréséért” – fogalmazott Dr. Rákóczi János. Hozzátette, karakteres magyar termelői hálózat áll mögöttük, a cég pedig küldetésként vállalta, hogy ezt a hálózatot és a résztvevők termékeit piacra juttatják, és minél nagyobb volumennel segítik a versenyképességüket. Amellett, hogy a vásárlók számára is minőséget biztosítanak, a termelőket is helyzetbe hozzák, így ez mindenki számára nyertes pozíciót teremt.

Egy 2018-as kutatás szerint az Európai Unióban 500 kilométer volt az átlag élelmiszerút, azaz minden élelmiszer ekkora utat tett meg a gazdaságoktól a családok asztaláig. Ez a szám Magyarországon még magasabb, de a Közért+ ezen is szeretne változtatni, hiszen az élelmiszerek tápanyaga annál nagyobb mértékű, minél kevesebb idő telik el a termeléstől azok elfogyasztásáig. A Közért+ modellje éppen azért saját, mert hazai termékekre építenek, és ez nem teszi irreálisan drágává az ellátási folyamatot, így folyamatosan kedvező árakat tudnak biztosítani.

Forrás: Közért+ sajtóközlemény


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.