Ismét van infláció


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Márciusban 0,1 százalékkal emelkedett az árszínvonal, az év végére az infláció 2 százalék körüli szintre emelkedik.


A fogyasztói árak márciusban 0,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, februárhoz képest pedig átlagosan 0,2 százalékkal emelkedtek – közölte honlapján  a KSH. A maginfláció szezonálisan kiigazított értéke márciusban 0,1 százalék volt az előző hónaphoz, és 2,7 százalék az előző év azonos időszakához képest. Februárban éves összevetésben nem nőtt az árszínvonal.

Éves összevetésben az élelmiszerárak 0,1 százalékkal csökkentek. Ezen belül a liszt ára 19,2 százalékkal, az étolajé 14,8 százalékkal, a cukoré 13,7 százalékkal, a tojás 10,8 százalékkal, az idényáras élelmiszereké 4,0, a kenyéré pedig 3,3 százalékkal csökkent. Drágult viszont a sajt 10,6 százalékkal, a tej pedig 11 százalékkal.
A legnagyobb mértékben, 7,9 százalékkal a szeszes italok, dohányáruk ára nőtt a dohánytermékek árának 18,1 százalékos emelkedése miatt, míg a szeszes italok ára alig változott.

A szolgáltatások 1,8 százalékkal drágultak tavaly március óta, ezen belül a víz- és a csatornadíj átlagosan 11, a helyi tömegközlekedésé 6,8 százalékkal csökkent. A lakás karbantartása viszont 4,1 százalékkal kerül többe, a távolsági utazás 7,5 százalékkal, a vidéki taxi 8,3 százalékkal, a színházjegy 6,3, az oktatási szolgáltatás 3,1 százalékkal drágult.

                Új zálogjogi szabályok és a hitelbiztosítéki nyilvántartás
               

                    Bármilyen ingóságon fennálló követelés csak a hitelbiztosítéki nyilvántartásba való bejegyzéssel zálogosítható el. Az új Ptk. kiemeli, hogy ebbe a nyilvántartásba kell bejegyezni a tulajdonjog fenntartásával történő eladást, a lízing- továbbá a faktoring szerződéseket is.

               

                    Értesüljön az új szabályokról, tegye fel kérdéseit szakértő előadóinknak, Dr. Parti Tamásnak, a Budapesti Közjegyzői Kamara elnökének és Dr. Gárdos Péter ügyvédnek. Jöjjön el 2014. április 15-én szakmai konferenciánkra!

               

                    Helyszín: Best Western Hotel Hungária, 1074 Budapest Rákóczi út 90.

               

                    Bővebb információk és jelentkezés itt

           

Az üzemanyagok ára 3,6 százalékkal csökkent, a ruházkodási cikkekért 0,4, a tartós fogyasztási cikkekért 0,2 százalékkal kellett kevesebbet fizetni.

A háztartási energia ára csökkent a legnagyobb mértékben, 10 százalékkal; ezen belül a távfűtésért 11,4, az elektromos energiáért és a vezetékes gázért 11,1 százalékkal kellett kevesebbet fizetni 2013. márciushoz viszonyítva.

Továbbra is a vártnál alacsonyabb az infláció, de az árszínvonal-emelkedés az év végére 2 százalék körüli lesz – nyilatkozták az MTI által megkérdezett elemzők.

(Forrás: Adó Online, MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Ez pörgeti fel a használtautó-piacot a következő hónapokban

A Datahouse adatai alapján az idei első negyedévben jelentősen növekedett a hazai használtautó-piac. A Használtautó.hu és money.hu szakértői szerint a következő hónapokban további ugrás várható, aminek egyrészt a magánvásárlók rég látott aktivitása, másrészt a kedvezőbb hitelkörnyezet és a tavalyinál alacsonyabb kamatszint is megágyazhat.

2024. május 9.

Mostantól a kisvállalkozók is pár perc alatt megmérhetik a karbonlábnyomukat

Új fejezet kezdődik a kis- és egyéni vállalkozások számára: egyre többen követelhetik meg a beszállítóiktól, hogy elkötelezettséget mutassanak a fenntarthatóság terén. A társadalom részéről is egyre nagyobb az igény, hogy a vállalkozások környezetvédelmi törekvései átláthatóak legyenek. Kevés cég tudja azonban, hogy mekkora a karbonlábnyoma és hogyan tudná csökkenteni azt. Íme pár hasznos tipp a kibocsátás minimalizálására.

2024. május 9.

Az adományozásban rejlő lehetőség

„Nem kell szentnek lenni ahhoz, hogy segíteni tudjunk. Ha keresünk, ha nyitott szemmel járunk, akkor rájövünk, hogy rengeteg lehetőség van, és rengeteg jó ügy, ami mellé be lehet állni” – fogalmaz Forgács-Fábián Sára, az Amigos a gyerekekért mozgalom alapítója a FoxPost videóriportjában. Szavai tökéletesen kifejezik a vállalat társadalmi felelősségvállalásának lényegét.