Javuló növekedési kilátások


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tovább javultak a gazdasági kilátások Magyarországon, a három százalékot is meghaladhatja a GDP-növekedés idén hazánkban. Az eurózónában lassúbb felfutás várható, az éves bővülés egy százalék alatt marad 2014-ben – derül ki az EY legfrissebb negyedéves Eurózóna Előrejelzéséből.


„Már az EY előző két negyedéves előrejelzése is rámutatott arra, hogy nagyon dinamikusan növekszik idén a magyar gazdaság. A nyári 2,9 százalékos növekedési kilátásunkat a legfrissebb prognózisunkban újra felfele módosítottuk a második negyedéves adatokat figyelembe véve.

Eszerint az éves gazdasági növekedés 3,3 százalék lehet idén Magyarországon, amely 2006 óta az eddigi legjobb teljesítménynek számít. Az átlagon felüli bővülés várhatóan a következő években is fenntartható lesz, habár mértéke alatta marad az idei rekordévnek” – mondta Havas István az EY vezérigazgatója.

A felfutás alapját egyebek mellett a kedvező monetáris politika, a pozitív világgazdasági kilátások és a bővülő lakossági fogyasztás adja. A kockázatok között szerepel a gyenge forint, a kilátásba helyezett kormányzati fiskális szigorítások, valamint a világpolitikai tényezők gazdaságra gyakorolt hatásai – derül ki az EY előrejelzéséből.

Számviteli és gazdálkodási változások az államháztartás területén 2014

Az államháztartási területen könyvviteli szolgáltatást végzőknek – hasonlóan az elmúlt évekhez – 2014-ben is kötelező továbbképzésen kell részt venniük. Kiadványunk a 2014. évi továbbképzés nemzetgazdasági miniszter által meghatározott tematikája alapján készült.

Bővebb információk és megrendelés

A jelentés rámutat arra, hogy a magyar gazdaság teljesítménye a következő két évben is az átlagosnál jobb lesz, a gazdasági növekedés azonban az idei rekordévhez képest alacsonyabb mértékű, 2,2 százalékos lehet.

Egy százalék alatt marad a GDP-bővülés az eurózónában

Az EY előrejelzése szerint a korábbinál lassabb GDP-bővülésre lehet számítani idén az eurózónában. A gazdasági növekedés 0,9 százalék lehet 2014-ben, jövőre azonban már 1,5 százalékos, 2016-ban pedig 1,7 százalékos bővüléssel számol a jelentés.

A növekedés alapját a beruházások felfutása, a külső kereslet bővülése és a gyenge euró kínálta versenyelőny adhatja.

Pozitív fordulat, hogy megállt a munkanélküliek arányának növekedése az eurózónában. Az álláskeresők száma azonban csak lassan fog csökkeni a következő években, 2016 végére is csak 10,6 százalékra mérséklődhet arányuk. Szintén bizalomra ad okot, hogy visszafogottan, de folyamatosan bővül a lakossági fogyasztás: idén 0,8 százalék, 2015-ben 1 százalék, 2016-ban 1,4 százalék lehet a növekedés mértéke – mutat rá a jelentés.

A legnagyobb mértékű, 1,4 százalékos bővülésre a kommunikációs szektorban lehet számítani idén. Ezt követi az építőipar 1,1 százalékos, majd a feldolgozóipar és a pénzügyi szektor 1-1 százalékos felfutással – derül ki az EY legfrissebb negyedéves Eurózóna Előrejelzéséből.


Kapcsolódó cikkek

2024. június 18.

PwC: a CSRD feladja a leckét a vállalatoknak

Bár a cégek többsége (63%-a) bizakodó azzal kapcsolatban, hogy felkészült lesz az EU kötelező vállalati fenntarthatósági jelentéstételről szóló irányelve, a CSRD-követelmények teljesítésére, de sokan még nem igazán tudják, hogyan – derül ki a PwC első alkalommal elkészített Global CSRD Survey kutatásából. 

2024. június 17.

Július elsején indul az otthonfelújítási program

Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb futamidővel és többféle tevékenységre igényelhető támogatás – közölte az Energiaügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium.

2024. június 17.

Vegyes képet mutat a középkorúak keresetének alakulása

Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban: a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során – áll a K&H biztos jövő felmérésében.