Javult a fizetési fegyelem Magyarországon


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Javult a fizetési fegyelem Magyarországon, az ügyfelek rövidebb határidőkkel és pontosabban fizetik a számlát, mint egy évvel korábban – ismertette Thummerer Péter, a követeléskezelő EOS-csoporthoz tartozó EOS Faktor Zrt. ügyvezetője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.


A felmérésben 2015 tavaszán 13 európai országban 2600 pénzügyi szakértőt, Magyarországon mintegy 200 cég döntéshozóit kérdezték meg a fizetési szokásokról.

Somodi Bernadett, az EOS Magyarország értékesítési vezetője elmondta, hogy a válaszadók szerint Magyarországon az idén a kibocsátott számlák 77 százalékát az ügyfelek időben kiegyenlítik az előző évi 74 százalékkal szemben, és jobb a mutató a kelet-európai átlagos 75 százaléknál is.

A fizetési határidők 31 napra csökkentek a magyar piacon az előző évi 37 napról, és kevesebb a 36 napos kelet-európai átlagnál is,  ami többnyire Polgári Törvénykönyv (Ptk) közelmúltban történt változásának tudható be – hívta fel a figyelmet Somodi Bernadett.

A vállalati szektor szereplői a késedelmes fizetések és nemfizetések okaként a tavalyi adatokhoz hasonlóan leginkább a likviditási problémákat, illetve saját ügyfeleik nemfizetését jelölték meg, míg a magánszemélyek az eladósodottságra, a fizetésképtelenségre és a munkanélküliségre hivatkoznak leggyakrabban.

Példák az áfatörvény alkalmazásához

Jelen kiadványunk olyan gyakorlati példatár, amely az általános forgalmi adózás területén leggyakrabban felmerülő jogeseteket és azok megoldását tartalmazza.

Megrendelés >>

Thummerer Péter szerint a kutatás megállapításai alapján elmondható, hogy nőtt a magyar vállalatok stabilitás-érzete, mivel idén mindössze a válaszadók 6 százaléka érezte azt, hogy egy-egy kifizetetlen számla a cég létét fenyegeti, a tavaly mért 13 százalékhoz képest, hasonló trendek látható Kelet-Európában is, ahol ez a mutató 17 százalékról 8 százalékra esett.

Kérdésre válaszolva Thummerer Péter úgy vélte, a követeléskezelés piaca Magyarországon stagnálni fog, fejlődési potenciál a kkv-szektor követeléseinek behajtásánál látszik.

Az EOS-csoport fő tevékenységi köre a követeléskezelés, 25 országban 51 leányvállalatával, több mint 8500 munkatársával valamint 20 000 ügyfelével piacának Európa egyik legnagyobb szereplője.

Magyarországon a követelésvásárlással foglalkozó EOS Faktor Magyarország Zrt.-n és a megbízási szerződés alapján követeléssel foglalkozó EOS KSI Magyarország Kft.-n keresztül van jelen, a két  cégben 220 munkavállalót foglalkoztatnak.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Mindent felforgat a mesterséges intelligencia, de a hazai vállalkozók még a kanyarban sincsenek

A vezetői képzések aranykorukat élik, mind a fejlett piacokon, mind globálisan rekordnövekedést mutatva, a következő évtizedben duplázva a szektor bevételét. A BetterManager kutatása alapján minden vezetői képzésre költött dollár hétszeresen térül meg a cégnek, míg egy másik kutatás egy éven belüli 4,1-szeres megtérülést mutatott ki, tehát jelentős megtérülésű versenyképességi faktor a cégvezetők folyamatos tanulása.

2024. május 8.

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

A növekvő működési bevételeknek és a kontrollált költségeknek köszönhetően az egy évvel korábbinál jobb eredménnyel zárta az Erste Bank az első negyedévet: a működési eredmény 40 százalékkal 62,8 milliárd forintra, az adózott eredmény pedig közel 29 milliárd forintra nőtt az előző évi 6,3 milliárd forint profit után – jelentette be Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.