Jelentősen csökkent az alapkamat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A várt ütem duplájával, 2,1 százalékpontra csökkent az alapkamat. Az MNB közölte: véget ért a kamatcsökkentési ciklus.


Újabb történelmi mélypontra, 0,20 százalékponttal 2,1 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot a monetáris tanács kedden. Szakértők ennél kisebb mértékű csökkentést vártak: a Reuters által megkérdezett 18 elemző mindegyike az alapkamat 10 bázispontos mérséklésére számított.

A keddi 20 bázispontos kamatvágással véget ért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) két éves, 490 bázispontos kamatcsökkentési ciklusa – jelentette be a jegybank a monetáris tanács ülése után. Az MNB kedd délutáni sajtótájékoztatója előtt kiosztott közlemény szerint „az alapkamat elért arra a szintre, ami az inflációs cél középtávú elérését és a reálgazdaság ennek megfelelő mértékű ösztönzését biztosítja”. A monetáris tanács megítélése szerint előretekintve a makrogazdasági kilátások tartósan laza monetáris kondíciók fenntartásának irányába mutatnak.

Adózás a gyakorlatban 2014 – Két időpontban

Fő adónemek szabályaiban bekövetkezett változások

        Általános forgalmi adó
        Személyi jövedelemadó
        Társasági adó
        Az adózás rendje

A KATA, KIVA, EVA, helyi adók, gépjárműadó változásai és a reklámadó

Egyéb, az adóalanyokat érintő évközi változások

Előadó: Szilágyi Miklósné igazságügyi adó- és járulékszakértő, Faktum 97. Gazdasági Tanácsadó Kft.

Részletek és jelentkezés:

2014. szeptember 25. és 2014. november 12.

A döntés bejelentése nyomán árnyalatnyit gyengült a forint: egy euróért kora reggel 309,50 forintot adtak a bankközi devizapiacon, a kamatcsökkentés után a kurzus 310 forintra csökkent.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 14.

Még mindig sokan mondanak le a nyaralásról

Nagyon vegyes a kép az utazási tervek terén. Összességében javult a középkorúak utazási helyzete, és akik terveznek nyaralást, azok többet szánnak erre a K&H biztos jövő index szerint, de a koronavírus járvány utáni időszakhoz képest még mindig visszafogottnak mondható az utazási kedv. Ráadásul még mindig sokan vannak, akik a pénzhiány miatt nem tudnak hosszabb vakációt beiktatni: a válaszadók 71 százalékánál ez az indok. Ez az arány nem sokkal alacsonyabb a tavalyi 77 százaléknál, viszont még mindig jóval meghaladja a tavalyelőtti 58 százalékos arányt.

2024. június 14.

Májusban minden termékcsoportban nőtt az építőanyag-értékesítés volumene

Az építőanyag-piacon minden termékcsoportban nőtt az értékesítés volumene májusban, az árak azonban csökkentek, ami kedvező jel az otthonfelújítási program júniusi indulása előtt és a lakásépítési szegmens lassú, de biztos felpörgésére utal – erről Juhász Attila, az Újház Zrt. és az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi elnöke tájékoztatott pénteken.