Jelentősen javultak a kkv-k várakozásai


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az előző negyedévhez képest jelentősen javultak a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) egyévi várakozásai, az ezt mérő K&H kkv bizalmi index 15 ponttal mínusz 11 pontra emelkedett, és ez az utóbbi évek legnagyobb pozitív irányú változása – közölte a K&H Bank kedden.


A bizalmi index második negyedéve emelkedik, ezzel megtört a tavalyi évre jellemző bizonytalanság. A mostanihoz hasonló értéket legutóbb két éve mutatott az index.

A bizalmi indexet meghatározó tíz tényező közül majdnem minden részindex növekedett. Ezen belül a vállalati hitelkamatokat, a gazdaságpolitikát és a versenyhelyzetet illetően javultak kiemelkedően sokat a vállalkozások várakozásai.

 

 

A legjelentősebb növekedés a vállalati hitelkamatok részindex esetében volt, amely 32 pontos emelkedést követően mínusz 8 ponton áll. Ez az érték megközelíti az index kezdetekor, 2005 elején mért értéket.

„A vállalati hitelkamatokkal kapcsolatos optimista várakozások valószínűleg összefüggnek a nemrég indult, igen kedvező kamatozású növekedési hitelprogrammal. Emellett az alacsonyabb hitelkamatokra számító vállalkozások aránya is növekedett, az egy éve folyamatosan csökkenő jegybanki alapkamatnak köszönhetően” – idézi a közlemény Németh Lászlót, a K&H kkv marketing főosztályának vezetőjét.

A szakember szerint a gazdaságpolitika és a versenyhelyzet megítélésének javulása annak köszönhető, hogy nőtt azoknak a vállalkozásoknak az aránya, amelyek szerint a kormányzat következő egy évben hozott döntései nem fogják negatívan befolyásolni a cég működését. Csökkent viszont azok aránya, amelyek szerint a kormányzat második negyedévben hozott intézkedései negatívan befolyásolják versenyképességüket, és többen várják versenyhelyzetük stagnálását vagy javulását az előző negyedévhez képest.

A közterhekkel kapcsolatban is bizalommal tekintenek a következő egy évre a vállalkozások, egyre több cégvezető számít a közterhek csökkenésére vagy stagnálására.

Az ágazatokat tekintve az ipari, építőipari vállalkozások bizalma javult a leginkább, mintegy 22 ponttal, míg az agrárszektorban nem látható bizalomnövekedés.

A várakozások javulása minden árbevétel-kategóriára jellemző, leginkább azonban a középvállalkozások várakozásai emelkedtek, összesen 17 ponttal. Így a 300 millió forint nettó éves árbevételt meghaladó cégek bizalma a pozitív tartományba került, amire legutóbb két éve volt példa – áll a közleményben.

A K&H a GfK közreműködésével vizsgálja a mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre jellemző várakozásait. A 2004 óta folyamatosan készített negyedéves K&H kkv bizalmi index 500 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti társaság vezetőjének megkérdezése alapján készül. A legutóbbi felmérés 2013. június 3. és június 14. között történt.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 14.

Az ország egyik legjelentősebb telekommunikációs cége nyerte a budapesti kamara „A főváros felelős foglalkoztatója” különdíját

A képzett munkaerőért folytatott jelenlegi versengés különösen fontossá teszi, hogy a vállalatok megbecsüljék és sikertényezőként értékeljék munkavállalóikat. A piaci szereplőknek ezt a törekvését díjazza az OFA Nonprofit Kft. idén kilencedik alakalommal meghirdetett „Az év felelős foglalkoztatója” pályázatával – emelte ki Nagy Márton a gazdasági miniszter a díjátadón.

2024. október 14.

Lendületben a magyar M&A-piac

A geopolitikai bizonytalanságok ellenére is aktív maradt a hazai tranzakciós piac – derül ki az EY vállalati összeolvadásokat és felvásárlásokat (M&A) értékelő friss jelentéséből. Az ügyletek száma ugyan csökkent, de becsült értéke nőtt 2023-ban az előző évhez képest Magyarországon. A legvonzóbb befektetési célpont tavaly a technológiai szektor volt, míg idén a feldolgozóipar kapott lendületet az első hat hónapban, majd júniusban megvalósult a magyar gazdaság történelmének eddigi legnagyobb tranzakciója is.