Jelentősen nőnek a bankszámlák díjai


Május 1-jéig tíz bank emeli meg a tavalyi infláció miatt a lakossági számlák díjait, ezáltal akár több ezer forinttal is nőhetnek a fogyasztók éves terhei – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn közleményében.

Megjegyezték, hogy a különböző számlák közt akár egy bankon belül is lehetnek érdemi díjkülönbségek. Ezért az ügyfeleknek érdemes áttekinteni a számla tavalyi költségét, amihez segítséget nyújt a pénzintézetek által idén január végéig megküldött díjkimutatás. Az ügyfél az MNB Bankszámlaválasztó kalkulátorával valamennyi ma elérhető számlaterméket össze tud hasonlítani – hangsúlyozták.

Az MNB felhívta a figyelmet arra, hogy az emelés mértéke adott esetben akár meg is haladhatja a tavalyi 14,5 százalékos infláció mértékét. Kifejtették: megeshet, hogy egy adott évben egy pénzügyi intézmény nem módosítja az inflációnak megfelelően a díjait, ám a következő évben az előző két évnek megfelelő mértékkel emel. Ezen felül az ügyféllel kötött szerződés alapján az infláción kívüli egyéb tényezők alapján is módosíthatók a díjak.

Üzleti megfontolásból ugyanakkor az is előfordulhat, hogy a lehetségesnél mérsékeltebb emelést hajt végre egy intézmény – mutattak rá. Ha egy ügyfél jogszerűtlennek tartja a bankja díjemelését, az MNB azt tanácsolja, hogy első lépésként írásban tegyen panaszt a szolgáltatónál. Amennyiben ezt az intézmény elutasítja, az ügyfél az MNB-hez fordulhat jogorvoslatért – írták.

A jegybank felidézte, hogy a 2013-14. évi vizsgálatsorozata keretében összesen 142 intézménynél állapított meg jogszabályellenes díjemelést a pénzügyi tranzakciós illeték áthárításához kötődően. Az MNB akkor 1,86 milliárd forint bírságot szabott ki, ami mellett a pénzintézetek 4 milliárd forintot térítettek vissza az ügyfeleknek.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. június 2.

Szállodakomplexum épül Balatonfüreden 22,5 milliárd forintból

Balatonfüreden 22,5 milliárd forint értékű beruházással szállodakomplexum épül a belvárosban, a Le Méridien resort a tervek szerint 2025 tavaszától fogadja a vendégeket – közölte Szepesi Richárd projektalapító sajtótájékoztatón pénteken Balatonfüreden.

2023. június 2.

Szellemi alkotások az üzleti forgalomban

Dr. Borbás Máté, az SBGK Ügyvédi Iroda ügyvédje és Keményvári Bálint, az SBGK szabadalmi ügyvivője beszéltek a szellemi tulajdonnal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról és a saját tapasztalatukról a Wolters Kluwer Hungary által szervezett webináriumon május 11-én., amelyről a jelen cikkünkben számolunk be Önöknek.