Jön a hagyma információs bank


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Technológiai fejlesztésekkel javítanának a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szakmai támogatásával a magyar hagymatermesztők az importtal szembeni arányon és a belföldi ellátásbiztonságon, ezzel stabilizálva az ágazatot – közölte a NAK.

Az információs bank egy olyan, a kamara által kezelt központi adatbázis lenne, amelyben a termelők önkéntesen adnának hozam és minőségi adatokat, valamint az áruházláncok igényei is megjelennének benne. Mindez többek között segítené a tervezhetőséget, illetve alapja lehetne a későbbi közös termelésszervezésnek és értékesítésnek, a kereslet és a kínálat összehangolásának.

A NAK kiemelte, hogy még kis mennyiségben kapható áttelelő vöröshagyma, a tavaszi, korai vetésű betakarítása pedig augusztus második felében kezdődik, közepes hozamra számítanak a termelők. Magyarországon vöröshagymából átlagosan 65-70 ezer tonnát termesztenek, a területalapú támogatások adatai szerint tavaly mintegy 1470 hektáron. Az egy főre jutó 10-12 kilogrammos éves fogyasztásnak jelenleg csak mintegy 50-60 százalékát tudja lefedni a rendszerváltozás óta jelentősen visszaesett magyar hagymatermesztés – tették hozzá.

A vöröshagymát a korábbi évtizedekkel szemben már friss termékként vásárolják a fogyasztók, a házi tárolás gyakorlatilag megszűnt. Az import évente mindegy 50-55 ezer tonnát tesz ki, a magyar piacon jelen vannak a nagy hagymatermelő országok termékei is, így a lengyel, osztrák, német, holland árukkal kell versenyezniük a termesztőknek. Ehhez egyebek közt technológiai fejlesztésekre, megfelelő fajtaválasztásra és a tárolókapacitások növelésére van szükség – jegyezték meg.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2014. szeptember 8.

Több milliós adóhiány a nagybani piacon

Összesen 282 millió forint adókülönbözetet állapítottak meg az ellenőrök a Budapesti Nagybani Piacon tartott ellenőrzés-sorozat után – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hétfőn.

2009. május 28.

Szép summa jár a biogazdáknak

Hektáronként évente több száz eurós támogatásban részesülhet az a termelő, aki biogazdálkodásra áll át. Megéri a rendszerbe lépni, hiszen a gazdák az átállási támogatással átvészelhetik a gazdasági válság időszakát, ha pedig lecseng a válság, már biotermékekkel léphetnek piacra.