Jönnek a fogyasztóvédelmi szezonális vizsgálatok, az ugrálóvárakat is ellenőrzik


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Április végén a sportparkokkal kezdődött meg a hagyományos nyár eleji vizsgálatsorozat. A kültéri szórakoztatási célú berendezések éves felülvizsgálatát hosszú ideje végzi a hatóság, tavalytól már a kondiparkokban működő sporteszközökkel is foglalkozik. A használók biztonságos kikapcsolódása érdekében a megfelelő dokumentumok, jelölések és tájékoztatás meglétét ellenőrzik országszerte – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A kondiparkok már a legkisebb településeken is megtalálhatók, azokat bárki felügyelet nélkül használhatja. A minisztérium felidézte: tavaly több mint félezer helyszínen mintegy 4900 kültéri fitneszeszközt ellenőrzött a szakhatóság, mintegy kétharmaduk, majdnem 3300 nem felelt meg az üzemeltetésre vonatkozó jogszabályi előírásoknak. Tízből négy esetben a terhelhetőségi adatokat nem tüntették fel, minden harmadik berendezésnél hiányzott a megfelelőséget igazoló dokumentáció.

Az eszközök szerkezeti kialakítását, stabilitását, rögzítését kijelölt szervezetek mérik fel az üzembe helyezés előtt, majd néhány éves gyakorisággal. A használat egyes esetekben bizonyos életkor, magasság alatt, vagy testtömeg felett nem megengedett, erről jól látható tájékoztatást kell kihelyezni. A fogyasztóvédelem az érvényes dokumentáció rendelkezésre állását, a jelölések meglétét vizsgálja.

A magas kifogásolási arány miatt idén ismét a biztonságos működés alapfeltételének tekinthető, érvényes tanúsítványok bemutatását kérik az üzemeltetőktől. Megnézik azt is, hogy a sporteszközökön feltüntették-e a megengedett terhelést. A feltárt hiányosságok miatt a kormányhivatalok az előírások betartására kötelezik az üzemeltetőket, a kondiparkok használatát a mulasztások pótlásáig felfüggesztethetik.

Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár elmondta: „a hatóság tavaly mintegy ezer helyszínen összesen több mint hétezer szórakoztatási célú berendezést és sporteszközt ellenőrzött a gyermekek és a családok védelme érdekében. Az idegenforgalmi főszezon kezdetéig a kondiparkok után a kalandparkokban kötélpályákat, az aquaparkokban vízi csúszdákat, a gyermektáborokban trambulinokat és ugrálóvárakat is vizsgálnak majd a kollégák.”

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. december 12.

Fogyasztóvédelem: vége a sablonos szakvélemények korának

A szavatossági és jótállási szabályok átfogó módosításával a fogyasztók megerősített védelmet kapnak jogaik érvényesítésében is, a kereskedők a jövőben nem utasíthatják vissza a vásárlók igényeit egy kaptafára készült szakvéleményekkel, mivel azok kötelező tartalmi elemeit 2021. január 1-jétől jogszabály rögzíti – hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) MTI-nek küldött közleményében.
2022. április 8.

Ellentmondások a fogyasztóvédelemben – avagy miről kell a fogyasztót tájékoztatni

A 373/2021. (VI.30.) Kormányrendelettel idén január elsejével még bonyolultabb lett a szavatosság-jótállás, sőt a fogyasztói adásvételi szerződések hibás teljesítésének szabályozási rendje, és az eddig sem egyszerű, kötelező fogyasztói tájékoztatások rendszerébe a gyártói jótállási nyilatkozat is felsorakozott, kötelező tartalmi elemekkel.
2020. június 24.

Erősödik a fogyasztóvédelem

A vásárlókat és jogkövető vállalkozásokat védi a fogyasztóvédelmi törvény, valamint a szavatosság és jótállás szabályainak módosítása – hangsúlyozta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára a tárca szerdai budapesti sajtóbeszélgetésén.