Jönnek a képzési pályázatok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hamarosan megjelenik annak a 21 milliárd forint keretösszegű pályázatnak az első kiírása, amelyben a vállalkozások a dolgozóik képzésére kaphatnak vissza nem térítendő támogatást – közölte Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára. A pályázatokkal kiküszöböljük azt a problémát, hogy a 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulást a szabályok változása miatt nem lehet elszámolni a saját dolgozók képzése estén.


Az Új Széchenyi Terv keretében kiírt 21 milliárd forint keretösszeg 2014-ig szól, így az évi 7 milliárd forint nagyságrendileg megegyezik azzal az összeggel, amit eddig a cégek a szakképzési hozzájárulás terhére költöttek dolgozóik képzésére évente – tette hozzá az államtitkár.

Az európai uniós forrásból külön pályázatok lesznek mikro- és kisvállalkozásoknak maximum 10 millió forint támogatással, összesen hatmilliárd forint keretösszeggel. A középvállalkozások egy és ötvenmillió forint közötti összegre pályázhatnak szintén hatmilliárd forint összegben, míg a nagyvállalatok 5-150 millió forint támogatást kaphatnak nyolcmilliárd forint keretösszegben. Mindhárom kategóriában külön pályázat van – az európai uniós szabályoknak megfelelően – a közép-magyarországi régióra 300-300 illetve 400 millió forint keretösszegben.í/p>

Czomba Sándor újságírói kérdésre elmondta, hogy nem feltétel az elvárt béremelésnek való megfelelés, de arra számítanak, hogy olyan vállalkozások pályáznak, amelyek legalább a munkahelyek megtartásában érdekeltek. A mikro- és kisvállalkozásoknak április 15-től a keret kimerüléséig folyamatos lesz a pályázatok kiírása, a többi esetben pedig ez havi ütemezésben történik.

A vállalkozások a támogatásból a szakmai, az idegennyelvi, az informatikai képzéseket finanszírozhatják, fizethetik a vállalat működésével kapcsolatos kompetencia kialakítását és készségek fejlesztését. A képzést szolgáltatásként vásárolhatják, de az személyenként nem lehet több 450 ezer forintnál, illetve az óradíj nem haladhatja meg – a létszámmal súlyozva – fejenként a háromezer forintot. Eddig maximum kétezer forintos óradíjat lehetett elszámolni – jegyezte meg Czomba Sándor. Szolgáltatás esetén minden akkreditációs feltételnek meg kell felelnie a szolgáltatónak, s a képzésnek minden esetben vizsgával kell zárulnia. A képzés járulékos terheit is lehet finanszírozni a pályázati pénzekből. Például a szállás-ellátásra heti nyolcezer forint fordítható fejenként.

Forrás: MTI


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Vegyes képet mutat a középkorúak keresetének alakulása

Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban: a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során – áll a K&H biztos jövő felmérésében.

2024. június 14.

Még mindig sokan mondanak le a nyaralásról

Nagyon vegyes a kép az utazási tervek terén. Összességében javult a középkorúak utazási helyzete, és akik terveznek nyaralást, azok többet szánnak erre a K&H biztos jövő index szerint, de a koronavírus járvány utáni időszakhoz képest még mindig visszafogottnak mondható az utazási kedv. Ráadásul még mindig sokan vannak, akik a pénzhiány miatt nem tudnak hosszabb vakációt beiktatni: a válaszadók 71 százalékánál ez az indok. Ez az arány nem sokkal alacsonyabb a tavalyi 77 százaléknál, viszont még mindig jóval meghaladja a tavalyelőtti 58 százalékos arányt.