Kamatdöntés – Három év után csökkent az alapkamat


A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 75 bázisponttal, 12,25 százalékra csökkentette az alapkamatot keddi kamatdöntő ülésén, és a kamatfolyosó két szélét is ugyanilyen mértékben mérsékelte. Ennek megfelelően a kamatfolyosó alsó széle, az O/N betéti kamat 11,25 százalékra, míg felső széle, az O/N hitel kamata 13,25 százalékra csökken.

A testület a döntés indoklásában kifejtette, az erőteljes dezinfláció és az ország sérülékenységének csökkenése lehetővé teszi, hogy az MNB az alapkamat csökkentésével folytassa tovább a monetáris kondíciók alakítását, ugyanakkor az erősödő külső kockázatok miatt indokolt az óvatos megközelítés fenntartása és a kamatcsökkentés korábbinál lassabb ütemű folytatása. A dezinfláció gyorsulásával a hazai reálkamat szeptemberben pozitív tartományba került, majd a dinamikusan csökkenő infláció mellett az év végéig várhatóan fokozatosan emelkedik – írták.

Hozzátették, a globális dezinflációt övező kockázatok és a nemzetközi befektetői hangulat változékonysága egyaránt körültekintő monetáris politikát indokol. A tanács folyamatosan értékeli a beérkező makrogazdasági adatokat, az inflációs kilátásokat, valamint a kockázati környezet alakulását, és a következő hónapokban ezek alapján dönt a monetáris kondíciók további módosításáról.

Megjegyezték, hogy a geopolitikai feszültségek tovább erősödtek, ami általánosan növeli a növekedési kilátásokat és a befektetői hangulatot övező kockázatokat. A nemzetközi – különösen az európai – konjunktúra-kilátások alakulásában változatlanul jelentős bizonytalanságot okoz az elhúzódóan magas inflációs környezet és a folytatódó orosz-ukrán háború. A bizonytalanságot tovább növeli az október elején kiújult gázai-izraeli konfliktus, fokozva az általánosan növekvő geopolitikai feszültséget.

A globális trendek a dezinfláció folytatódását vetítik előre. A világgazdasági kereslet gyengülése, a nyersanyagárak tavalyinál alacsonyabb szintje, valamint a nemzetközi szállítási költségek korrekciója az inflációs ráták folytatódó süllyedésének irányába mutat. Ugyanakkor az olaj- és gázárak újbóli és jelentős növekedése megakaszthatja a dezinflációt, ami a jellemzően lassan mérséklődő maginflációs mutatók mellett arra utal, hogy az árstabilitás újbóli elérése várhatóan általánosan elhúzódó folyamat lesz – összegezte a grémium.

A monetáris tanács ismertette, a 2023-ban visszafogott gazdasági teljesítmény hátterében elsősorban a magas infláció és a csökkenő állami beruházások állnak. Az áremelkedések miatt az év első nyolc hónapjában csökkenő reálbérek, valamint az óvatossá váló fogyasztói és beruházói döntések a belső kereslet mérséklődését eredményezik. Ugyanakkor az idei gazdasági teljesítményt a tavalyi aszályos év után korrigáló mezőgazdasági növekedés jelentősen javítja, és az év végi lassú élénkülésében szerepet játszik a szeptembertől növekvő reálbér-index is. A hazai kivitel idén is emelkedhet, míg az import mérséklődik a belső keresleti tételek visszaesése és az alacsonyabb energiaárak miatt. 2023-ban a nettó export növekedési hozzájárulása pozitív maradhat. Az infláció mérséklődése és a belső keresleti tételek helyreállása támogatja a GDP 2024. és 2025. évi bővülését. A kiépülő új exportkapacitások termelésének felfutásával az exportpiaci részesedés várhatóan tovább emelkedik. Előrejelzésük szerint a hazai gazdaság teljesítménye 2023-ban (-0,5)-0,5 százalék közötti tartományban várható. 2024-ben és 2025-ben egyaránt várhatóan 3,0-4,0 százalékkal bővül a hazai GDP.

Arra is kitértek, hogy szeptemberben folytatódott a hazai infláció széles körű, általános csökkenése. A fogyasztói árak éves összevetésben 12,2 százalékkal emelkedtek, míg a maginfláció 13,1 százalékon alakult. A fogyasztóiár-index jelentősen, 4,2 százalékponttal volt alacsonyabb az augusztusi értéknél, elsősorban a szabályozott árú termékek és szolgáltatások, valamint a feldolgozott élelmiszerek mérséklődő árdinamikájához köthetően, miközben az üzemanyagok inflációja emelkedett. A maginfláció mérséklődése a termékek és a szolgáltatások széles körében jelentkezett, így a mutató 2,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz képest. Az alapfolyamatokat a jelenlegi helyzetben jobban megragadó mutató, a maginfláció évesített 3 havi változása legutoljára a Covid-időszak előtt tapasztalt, 4 százalékos szint alá süllyedt. Az inflációban és a maginflációban tapasztalható, havi alapú átárazások megfeleltek a szeptemberre jellemző historikus átlagnak.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Növekszik a kínai vállalkozások jelenléte Magyarországon.

Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: az OPTEN legfrissebb adatai szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kínai cégek tevékenységében.

2024. május 10.

Az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban

Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az infláció emelkedéséhez, amelyet részben ellensúlyozott az iparcikkek 0,3 százalékpont erejű inflációt csökkentő hatása – állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött pénteki elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).