Karácsonyi csomagfeladás: csak idejében érdemes


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Amennyiben valaki karácsonyra csomagot szeretne feladni, azt legkésőbb december 18-ig tegye meg, hogy a küldemény december 24-ig biztosan megérkezzen a címzetthez – mondta a Magyar Posta szóvivője csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

A karácsonyi csomagfeladás kapcsán Panulin Ildikó hozzátette, hogy bár a csomaglogisztikában a csúcsidőszak november 20-tól, december 20-ig tart, a belföldi postai csomagforgalom már novemberben megdöntötte a tavalyi rekordot.

Mindez a szokásos karácsonyi forgalom mellett a járvány következménye is, amely miatt sokan online vásárolnak: az e-kereskedelem novemberben 30 százalékkal bővült a tavalyi évhez képest. A szóvivő szerint az emberek leggyakrabban műszaki termékeket, kozmetikai szereket, vitaminokat és ruhákat rendelnek.

Ebben az időszakban a Magyar Posta által hozott rendkívüli intézkedések közül példaként említette, hogy már november közepétől bevezették a szombati kézbesítést, ezen felül pedig folyamatosan egyeztetnek a webáruházakkal, hogy mennyi csomagot adnak fel, hiszen ez meghatározza a posta kapacitásait is.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. szeptember 30.

57 ezerszer vámkezelt idén külföldről feladott csomagot a vámhatóság

Felkészült a Magyar Posta és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a karácsonyi nemzetközi forgalom miatti többletfeladatokra, a külföldről interneten vásárolt ajándékokat érdemes minél előbb megrendelni – hívta fel a figyelmet a Magyar Posta Zrt. logisztikai üzemeltetési igazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
2020. június 15.

Egy második hullám hozhatja el az igazi digitális átállást

A koronavírus ráébresztette a gazdasági szereplőket, hogy sok esetben a digitális munkafolyamatokat mennyire kezdetlegesen használják. Voltak cégek, ahol még a home office megoldása is problémákat okozott a járványhelyzetben. Ezek a technológiák már évtizedek óta elérhetőek, az igazi áttörést azonban az hozhatná el, ha a piaci szereplők elkezdenék használni és fejleszteni az állam által már biztosított digitális platformokat. Az első vírushullám tapasztalatai, valamint a második okozta fenyegetés megadják az ehhez szükséges motivációt.