Keményen bírságolhat majd a piacfelügyelet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Csak biztonságos termék hozható forgalomba Magyarországon, a gyártó köteles gondoskodni a termék biztonságáról, az importőr és a forgalmazó nem hozhat forgalomba olyan terméket, amelyről szakmai ismerete alapján tudnia kellene, hogy az nem biztonságos – ebből indul ki az egységes piacfelügyelet szabályait módosító törvénytervezet, amely a nemzetgazdasági tárca honlapján véleményezhető.


A tervezet hatálya a Magyarországon gyártott és forgalomba hozott termékekre terjed ki, és várhatóan szeptembertől kell majd alkalmazni, előírásai nem vonatkoznak a régiségekre és az olyan termékekre, amelyeket használat előtt meg kell javítani.

A tervezet kimondja, hogy a CE jelölés csak akkor helyezhető el a terméken, ha a gyártó előtte kiállítja az uniós megfelelőségi nyilatkozatot. Ha a piacfelügyeleti hatóság kéri ezt a nyilatkozatot, akkor a gyártónak azt 8 napon belül meg kell küldenie neki.

A piacfelügyeleti hatóság mintát vehet a termékből, azt laboratóriumban megvizsgáltathatja, és jogosult belépni az érintett gazdasági szereplő székhelyére, telephelyére. Ha a termék széles körben, fokozottan veszélyeztet, akkor e tényt a felügyelet a sajtóban is közzéteszi.

Jogsértés esetén a piacfelügyeleti hatóság alap esetben 15 ezertől 500 millió forintig terjedő bírságot szabhat ki. A javaslat hangsúlyozza a visszatartó erőt, és azt, hogy súlyosbító körülmény a 3 éven belüli újbóli jogsértés. A piacfelügyeleti hatóság mindig bírságol, ha a jogsértés a fogyasztók testi épségét, egészségét sérti, vagy veszélyezteti. Ekkor a bírság összege 15 ezertől 2 milliárd forintig terjedhet. A jogerősen kiszabott, de be nem fizetett bírság után a jegybanki alapkamat kétszerese a fizetendő kamat.

Az új szabályok szerint a piacfelügyeleti hatóságok tárgyalással, és anélkül is bírságolhatnak. Az utóbbi esetben a megbírságolt kérheti tárgyalás megtartását, és annak eredményeként a hatóság módosíthatja – esetleg vissza is vonhatja – a határozatát.

A veszélyes, és forgalomba nem hozható termékek bekerülnek a Központi Piacfelügyeleti Információs Rendszerbe (KPIR). Az ezt működtető – nem nevesített – hatóság vesz részt az Európai Termékbiztonsági Hálózatban, és azon keresztül kapcsolódik a KPIR a Közösségi Gyors Tájékoztatási Rendszerhez (RAPEX).

Forrás: Törvénytervezet a termékek egységes piacfelügyeleti szabályozásáról


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Július elsején indul az otthonfelújítási program

Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb futamidővel és többféle tevékenységre igényelhető támogatás – közölte az Energiaügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium.

2024. június 17.

Vegyes képet mutat a középkorúak keresetének alakulása

Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban: a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során – áll a K&H biztos jövő felmérésében.

2024. június 14.

Még mindig sokan mondanak le a nyaralásról

Nagyon vegyes a kép az utazási tervek terén. Összességében javult a középkorúak utazási helyzete, és akik terveznek nyaralást, azok többet szánnak erre a K&H biztos jövő index szerint, de a koronavírus járvány utáni időszakhoz képest még mindig visszafogottnak mondható az utazási kedv. Ráadásul még mindig sokan vannak, akik a pénzhiány miatt nem tudnak hosszabb vakációt beiktatni: a válaszadók 71 százalékánál ez az indok. Ez az arány nem sokkal alacsonyabb a tavalyi 77 százaléknál, viszont még mindig jóval meghaladja a tavalyelőtti 58 százalékos arányt.