Kétmilliárd apróban – infografika


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Fizetni 2008 tavasza óta már nem lehet az 1 és 2 forintos érmékkel, de az értéküket néhány hétig még őrzik; ideje otthon körbenézni. Az InfoTandem heti infografikájából az is kiderül, hogy az érvényes pénzcímletek közül az 5 forintosból, illetve a 10 ezres bankóból van a legtöbb forgalomban.


Ki hajolna le ma már egy 1 forintosért? Valószínűleg nagyon kevesen. És vajon hányan mondanának nemet, ha valaki bekopogna hozzájuk, hogy elkérje a fiók alján lapuló 1 és 2 forintos érméket, amelyeket immár fél évtizede kivontak a forgalomból? Talán még kevesebben. Pedig ha időben nekivágtunk volna, és sikerült volna eljutnunk minden magyarországi háztartásba, akkor a végén akár milliárdosként is zárhattuk volna ezt a minimalista projektet. A Magyar Nemzeti Bank becslései szerint ugyanis még jelenleg is több mint 800 millió darab 1 forintos és 660 millió 2 forintos kallódik a lakosságnál, ami együttvéve 2 milliárd forintot meghaladó vagyont tesz ki. És bár ezekkel az érmékkel 2008. március elseje óta nem lehet fizetni, az idén február végéig a jegybankban még beválthatóak.

Aki tehát komolyabb rolnikra vagy színültig telt perselymalacokra bukkan otthon, néhány hétig még a pénztárhoz fáradhat. Félő, kevesen lesznek ilyenek, így e tetemes summa végleg elvész. Azt, hogy milyen hatalmas mennyiségről van szó, jól szemlélteti: e két elfeledett pénzdarabból még mindig jóval többet tartunk otthon, mint a még forgalomban lévő érmékből együttvéve. Persze a névérték összevetése már más eredményt hoz ki: a 6 féle címletű érvényes „aprópénz” mindösszesen 48 milliárd forintra rúg. Az 5 forintosokból van a legtöbb: több mint 400 millió darab.

Szintén érdekes kvízkérdés lehetne, vajon mennyire jöhet ki az együttes névértéke a forgalomban lévő forintbankjegyeknek, amelyekből – a 2012. szeptember végi helyzetet tükröző MNB-kimutatások szerint – összesen 285,7 millió darab jár kézről kézre. A végösszeg – pláne, ha tudjuk, hogy a bankkártyás fizetés egyre terjed – valóban mellbevágó: kereken 2,5 billió forint. Ehhez képest az a pár milliárdot érő, s hamarosan teljesen értéktelenné váló érmécske tényleg csak aprópénz…


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Július elsején indul az otthonfelújítási program

Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb futamidővel és többféle tevékenységre igényelhető támogatás – közölte az Energiaügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium.

2024. június 17.

Vegyes képet mutat a középkorúak keresetének alakulása

Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban: a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során – áll a K&H biztos jövő felmérésében.

2024. június 14.

Még mindig sokan mondanak le a nyaralásról

Nagyon vegyes a kép az utazási tervek terén. Összességében javult a középkorúak utazási helyzete, és akik terveznek nyaralást, azok többet szánnak erre a K&H biztos jövő index szerint, de a koronavírus járvány utáni időszakhoz képest még mindig visszafogottnak mondható az utazási kedv. Ráadásul még mindig sokan vannak, akik a pénzhiány miatt nem tudnak hosszabb vakációt beiktatni: a válaszadók 71 százalékánál ez az indok. Ez az arány nem sokkal alacsonyabb a tavalyi 77 százaléknál, viszont még mindig jóval meghaladja a tavalyelőtti 58 százalékos arányt.