Kétszer annyi cég alakul, mint amennyi megszűnik


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2011 és 2012 szeptembere között 24 929 gazdasági társaságot töröltek a cégnyilvántartásból, miközben ugyanez idő alatt 45 922 új vállalkozást jegyeztek be. A megelőző év adataihoz képest 2 százalékkal kevesebb céget töröltek és 9 százalékkal kevesebb új gazdasági társaságot alapítottak. A cégstatisztikák nyilvántartása óta ez az első esztendő, amikor e két mutató egyaránt csökkent – közölte a feketelista.hu.


Szigorúbb cégalapítási feltételek

A portál összesítése szerint az elmúlt két esztendőben összesen 50 484 céget töröltek és 96 190-et alapítottak. Szakértők véleménye szerint ez a folyamat elsősorban azzal magyarázható, hogy egy cég törlése, kivezetése bonyolult és időigényes, egy új céget viszont – az idén bevezetett szigorítások ellenére is – akár egy-két nap alatt be lehet jegyeztetni. Miközben egy vállalkozás ellen felszámolást, csődeljárást vagy másfajta eljárást folytatnak, a tulajdonos a kimentett vagyonával, pénzeszközeivel más néven és címen új vállalkozást alapíthat. Legalább is eddig ez volt a gyakorlat, az idén viszont alaposan szigorították a cégnyitás feltételeit. Nem véletlen, hogy ebben az évben 4346-tal kevesebb új cég jelent meg a piacon, mint a megelőző esztendőben.

A hatályos joggyakorlat szerint egy vállalkozás ezután is a cégjegyzékből történő törlés után szűnik meg. Erre a leggyakoribb eset a társaság felszámolása, illetve végelszámolása, de a törlés oka lehet a társasági forma változása, a cégből való kiválás vagy összevonás, mert ez utóbbi esetekben is kérni kell a jogelőd cég törlését. A cégbírósági adatok szerint az idén, az első háromnegyed évben például 18 ezer felszámolási eljárás indult, 22 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ennek egyértelműen az az oka, hogy a döntően tavaly és ez év elején nagy számban indult végelszámolások és kényszer-végelszámolások felszámolással végződtek.

Bevált az adóregisztráció

A cégalapítás feltételeinek szigorítását jelenti az év elején bevezetett adóregisztrációs eljárás, amelynek segítségével az adóhatóság azokat akarja kiszűrni az üzleti világból, akik korábban visszaéltek az egyszerű és gyors cégalapítás lehetőségeivel. Az adóhatóság tapasztalatai szerint a regisztráció módszere beváltotta az elképzeléseket. Háromnegyed év alatt 700 esetben tagadta meg az adóhatóság az adószám kiadását, új cég piacra lépését. Akkor kerül sor ilyen eljárásra, amikor a kérelmező személyéről kiderül, hogy egy korábban köztartozással megszűnt cégben vezető tisztségviselőként működött közre. Ilyen eset például, ha a korlátolt felelősségű társaságban vagy a zártkörűen működő részvénytársaságban az 50 százalékot meghaladó mértékű szavazati joggal vagy minősített többségi befolyással rendelkező tag volt. Az adóhatóság döntéseinek megalapozottságát bizonyítja, hogy az elmarasztaltak többsége elfogadta, mindössze 37 esetben éltek a fellebbezés lehetőségével.

A törvénymódosítás következtében az úgynevezett egyórás cégeljárás jelentős mértékben korlátozódott – tájékoztat a cégbíróság. Új cég alapítása egyszerűsített, illetve általános cégeljárással lehetséges. Egyszerű eljárással kizárólag bt., kkt., kft. és zrt. alapítható, módosításnál azonban már nem alkalmazható az egyszerűsített eljárás. Megszigorodtak a cégalapítás feltételei annak következtében is, hogy a bejegyzési kérelem elbírálásánál a bíróságok a korábbinál szélesebb körűen vizsgálják a körülményeket, például a szükséges okiratok tartalmát. Általánosságban elmondható, hogy az ügyintézés során növekedett a bírói kontroll – írja a feketelista.hu.

Elmerült az új Mt. részleteiben?
Itt a segítség: Munkajogi e-kommentár

Könnyen kezelhető, áttekinthető felület • Folyamatosan frissülő és bővülő adatbázis • Egyszerűen kereshető magyar és nemzetközi jogi anyagok

Részletekért kattintson >>>


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Növekszik a kínai vállalkozások jelenléte Magyarországon.

Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: az OPTEN legfrissebb adatai szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kínai cégek tevékenységében.

2024. május 10.

Az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban

Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az infláció emelkedéséhez, amelyet részben ellensúlyozott az iparcikkek 0,3 százalékpont erejű inflációt csökkentő hatása – állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött pénteki elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).