Kezdődik a Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny


Idén hetedszer rendezi meg a Klasszis Média Lapcsoport Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! elnevezésű pénzügyi diákversenyét – közölték a szervezők szerdán.

Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára, a verseny fővédnöke videóüzenetében egyebek mellett azt mondta, a versenyképes tudás biztosítására törekszik a megújított szakképzés is, ahogy arra is, hogy a gyakorlati képzés még inkább a gazdaság igényeihez igazodjon. „Ahhoz, hogy ne csak a szakmátok legjobb mesterei, hanem kiemelkedő vállalkozói is legyetek, helyt kell állnotok olyan területeken is, mint a pénzügyi ismeretek” – jegyezte meg a közlemény szerint.

A pénzügyi tudás jelentőségét emelték ki a verseny támogatói és közreműködői is. Bugár Csaba, a Magyar Államkincstár elnöke hangsúlyozta, hogy a fiatalok értékrendjébe át kell ültetni a takarékosságot, míg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) főosztályvezetője, Lambertus József az adózási ismeretek átadását szorgalmazta.

Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója arról beszélt, hogy meg lehet ismerni és meg lehet szeretni a pénzügyek világát a fiatalokkal, Simák Pál, a CIB Bank elnök-vezérigazgatója a pénzügyi edukáció növekvő jelentőségéről beszélt, Tátrai Bernadett, a Fundamenta elnök-vezérigazgatója pedig azt hangsúlyozta, hogy a gyermekeknek tudatos és felkészült felnőtté kell válniuk, például a saját otthon megteremtésében is. Pleschinger Gyula, az MBH Bank Private Banking igazgatója kiemelte, hogy szeretnék a családi vagyontervezést konkrét tartalommal és szolgáltatással megtölteni a jövő generációjánál, Erdélyi Zombor, a Diófa Alapkezelő vezérigazgató-helyettese pedig a tehetséggondozás és a fiatal kollégák integrálásának jelentőségéről beszélt, megjegyezve, hogy a mostani fiatalok lesznek azok, akik leginkább segíteni fogják az AI bevezetését és elterjedését a pénzügyi szektorban. Lambert Gábor, a MABISZ kommunikációs vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a biztosítási ismeretek a pénzügyi tudatosságon belül még mindig hátrányban vannak, a Babylon Financial vezérigazgatója, Orbán Balázs Zoltán pedig jelezte, hogy az első generációváltás is megtörtént már náluk: nem csak a szülők, de mára felnőtt gyerekeik is az ügyfelek között vannak – áll a közleményben.

A hetedjére meghirdetett megmérettetésre technikumok és szakképző iskolák tanulói jelentkezhetnek 4 fős csapatokban. Az első fordulót október 19-én tartják, a másodikat november 9. és 23. között. A december 7-i döntőn értékes nyeremények várnak a résztvevőkre – írták.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Kizárólag megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzem Dabason a Prohuman cégcsoportnál

Jelentős tartalékot jelenthet a magyar munkaerőpiacon a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása. Ezért is nyitott a Prohuman cégcsoport Dabason kizárólag fogyatékosággal élőket foglalkoztató csomagolóüzemet, ahol már 55 kolléga végez értékteremtő munkát. Magyarország piacvezető HR szolgáltatója így immár irodái mellett öt telephelyen és egy call centerben dolgozik megváltozott képességű dolgozókkal országszerte.

2024. május 8.

Mindent felforgat a mesterséges intelligencia, de a hazai vállalkozók még a kanyarban sincsenek

A vezetői képzések aranykorukat élik, mind a fejlett piacokon, mind globálisan rekordnövekedést mutatva, a következő évtizedben duplázva a szektor bevételét. A BetterManager kutatása alapján minden vezetői képzésre költött dollár hétszeresen térül meg a cégnek, míg egy másik kutatás egy éven belüli 4,1-szeres megtérülést mutatott ki, tehát jelentős megtérülésű versenyképességi faktor a cégvezetők folyamatos tanulása.

2024. május 8.

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

A növekvő működési bevételeknek és a kontrollált költségeknek köszönhetően az egy évvel korábbinál jobb eredménnyel zárta az Erste Bank az első negyedévet: a működési eredmény 40 százalékkal 62,8 milliárd forintra, az adózott eredmény pedig közel 29 milliárd forintra nőtt az előző évi 6,3 milliárd forint profit után – jelentette be Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.