Kiemelkedő pénzügyi évet zárt a Start Garancia Zrt. 2022-ben


Kiemelkedő pénzügyi évet zárt a Start Garancia Zrt. 2022-ben: az adózás utáni eredmény 2,33 milliárd forintra nőtt a 2021 évi 452 millió forintról, míg a jutalék- és díjbevételek közel 300 millió forintról mintegy 3 milliárd forintra emelkedtek – közölte a társaság csütörtökön.

A közlemény szerint a kezességvállalási portfólió tervezett növekedése és a prudenciális követelményeknek való megfelelés érdekében a Start Garancia Zrt. nem fizet osztalékot, az adózott eredményt eredménytartalékba helyezi, valamint a saját tőke növelésére fordítja.

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium tulajdonosi joggyakorlása alatt működő cég mérlegfőösszege egy év alatt több mint 7 százalékkal, 111 milliárd forintra emelkedett.

A kezességvállalás állománya közel a duplájára, 115 milliárd forintról 210 milliárd forintra nőtt, a saját tőke 100,5 milliárd forintról 103 milliárd forintra emelkedett. Tavaly nem került sor kezesség beváltására – írták.

Októberben 800 milliárd forint keretösszegű programot indítottak, amelyből az energiakereskedők hiteleihez nyújt kezességet, emellett a Baross Gábor Hitelprogram ügyleteiben is szerepet vállal a cég.

„Célunk, hogy kezességvállalási portfóliónkat tovább építsük, kockázatainkat kontroll alatt tartsuk, valamint hogy hozzájáruljunk a gazdaságfejlesztéshez és a hazai hitelezési és kötvénykibocsátási aktivitás fokozásához” – idézte a közlemény Limbach Attila vezérigazgatót.

A Start Garancia Zrt. állami viszontgarancia mellett nyújt kezességet nemzetgazdaságilag jelentős, nagy volumenű finanszírozási ügyletekhez.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. október 2.

Emelkedett a BUX szeptemberben

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX augusztus végéhez képest 0,1 százalékos emelkedéssel, 55 838,5 ponton zárta a szeptembert – közölte a BÉT hétfőn.

2023. október 2.

A magyar vállalkozások negyede késve jut a pénzéhez egy kutatás szerint

A magyar vállalkozók több mint fele átélte már azt a kellemetlen érzést, hogy késve jut a pénzéhez, és a számla lejárta után sem érkezik SMS a banki utalásról. Közel negyedük számára (24%) gyakori élmény az, hogy tartoznak nekik. A Számlázz.hu az Opinióval együttműködve készíttetett reprezentatív online felmérést a hazai vállalkozók pénzügyi helyzetéről, mindennapi nehézségeikről.

2023. október 2.

A növekedés mértéke várhatóan elmarad az inflációtól

Enyhén magasabb árbevétel- és nyereségnövekedéssel tervez a hazai kkv-szektor az év elejéhez képest, de továbbra is messze az infláció alatt vannak a várakozások: átlagosan 8,6 százalékos bevétel-, és 4,4 százalékos profit reálérték növekedést valószínűsítenek a következő egy évben. A K&H kkv bizalmi index legutóbbi eredményeiből az is kiderül, hogy a nem túl biztató pénzügyi várakozások a beruházási szándékot is visszafogják. Jelenleg 10-ből 6 cég tervez fejlesztést a következő egy évben, ami főként informatikai beruházásokat jelent.