A Mercedes-Benz negyedéves profitja 16 százalékkal csökkent
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Átadták az EXIM Awards 2022 díjait, az év bankjának járó elismerést a Raiffeisen kapta – közölte az EXIM Magyarország péntekeni közleményében.
A szervezők 8 díjat adtak át az EXIM Magyarország hitel- és lízingkonstrukcióinak refinanszírozásában kiemelkedő pénzintézeteknek. Elismerésben azok részesülhettek, amelyek tavaly legalább 550 milliárd forintot folyósítottak ilyen termékeket – tájékoztattak a közleményben.
A január óta más lízingtársaságokkal integrálva Euroleasing Zrt. néven működő Budapest Lízing az év lízingcége, valamint a legtöbb kárenyhítő lízinget folyósító lízingcég kategóriájában nyert. A K&H Bank az év kkv-finanszírozójának, valamint a legtöbb kárenyhítő hitelt folyósító banknak járó elismerést kapta meg. A MEHIB-díj 2021 az OTP Banké lett, az Urbán Zoltán-emlékdíjat Ferencsák Hajnalkának, a Budapest Lízing folyamatfejlesztési menedzserének adták át. A leginnovatívabb banknak járó elismerést idén először osztották ki, a nyertes az MKB Bank lett – olvasható a közleményben.
Forrás: EXIM Awards
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
A benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban – közölte a KSH.
A várt 2 helyett 2,8 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!