A Mercedes-Benz negyedéves profitja 16 százalékkal csökkent
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Nyitottak a magyar érdekeltség eladására. A Vodafone Group jelezte: nincs ilyen konkrét terv.
Nem zárkózik el a Vodafone attól, hogy több közép-európai érdekeltségét, köztük az ausztriai, a magyarországi és a csehországi leányvállalatát eladja, ha megfelelő ajánlatot kap rá – írja a portfolio.hu.
A Vodafone csoporton belül a magyar leánycég elhanyagolható méretű, a csoportszintű árbevétel kevesebb mint 0,9 százalékát adja – derül ki a cikkből.
A portfolio.hu véleménye szerint nem elképzelhetetlen az sem, hogy az állam vegye meg a mobilszolgáltatót, ezzel kapcsolatban már többször megjelentek találgatások, legutóbb tavaly februárban értesült úgy az Origo, hogy több forrás is megerősítette az állam vételi szándékát, sokan a Vodafone-on belül is tényként kezelték a magyar operáció eladását az államnak.
A Vodafone Group nem tervezi a magyarországi érdekeltség eladását – közölte a Vodafone Group az MTI érdeklődésére.
A Vodafone közölte, a félreértés abból adódik, hogy Vittorio Colaonak feltettek egy kérdést, ami arra vonatkozott, hogy a cég eladná-e egyes érdekeltségeit.
A tájékoztatás szerint Colao a kérdésre válaszolva mindössze annyit mondott: a Vodafone általános elvként vallja, hogy a részvényesei érdekében mindig nyitott a portfóliója esetleges módosítására. A vezérigazgató általánosságban nyilatkozott és semmilyen módon nem állt szándékában azt sugallni, hogy a Vodafone csoportnak ilyen jellegű konkrét tervei lennének bármelyik helyi piacára vonatkozóan – közölte a Vodafone Magyarország.
(portfolio.hu, MTI)
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
A benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban – közölte a KSH.
A várt 2 helyett 2,8 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!