Kötelező kamarai regisztráció: online is intézhetjük


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elindította az on-line regisztrációs rendszert, ezzel bővítették a nyilvántartási kötelezettség teljesítésének lehetőségét – közölte Dunai Péter főtitkár. A kamarai törvény tavalyi módosítása alapján 2012. január elsejétől 2012. március 1-jéig kell regisztrálniuk, 2012. március 31-éig befizetniük az évi 5000 forint kamarai hozzájárulási díjat a jogszabály hatálya alá tartozó gazdasági társaságoknak, egyéni vállalkozásoknak.


Idén az első négy hétben 8000 cég küldte be regisztrációját a területi kamarákhoz, az ötödik héten becslések szerint a nyilvántartásba vételt kezdeményezők száma eléri a 11 ezret, az on-line rendszerben egy nap alatt 1000 cég töltötte le az űrlapot. Arra számítanak, hogy február utolsó napjaiban felgyorsul a regisztrációs folyamat, várhatóan 550-600 ezer céget érinthet a kötelező kamarai nyilvántartás.

Dunai Péter elmondta, hogy a kamara az adatlap és a hozzájárulási díj beérkezése után rövid határidőn belül megküldi a cégnek a kamarai regisztrációs számot, a tájékoztatót az ingyenesen igénybe vehető szolgáltatásról, és felhívja a figyelmet az adatfrissítés fontosságára.

A kötelező regisztrációról bővebben itt.


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

A kisgyermekes szülők érdekében indított versenyfelügyeleti eljárást a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a szlovákiai EC Global SVK s.r.o. vállalkozással szemben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt; a GVH gyanúja szerint a cég a weboldalán reklámozott, jellemzően kisgyermekes szülőknek ajánlott termékek esetében megtéveszti a fogyasztókat az egészségre és gyógyhatásra vonatkozó állításokkal.

2024. június 21.

Sok céget érhet kellemetlen meglepetés, mert hamarosan lejár a NIS2 regisztráció határideje

Már csak pár napja maradt belépni a nyilvántartásba azoknak a hazai vállalatoknak, amelyekre kiterjed a NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv – hívja fel a figyelmet az EY. Résen kell lenniük a konszolidált beszámolót készítő társaságok tagvállalatainak is, hiszen elég cégcsoport szinten elérni a meghatározott minimum bevételt és létszámot, hogy rájuk is vonatkozzanak a kötelezettségek. Az óvatlan szervezetek számára a mulasztás súlyos bírsággal, sőt a vezető eltiltásával is járhat.  

2024. június 21.

Tagok védelme a létesítő okirat módosítása során

A Ptk. helyes értelmezése szerint akkor is valamennyi tag egyhangú határozatára van szükség a létesítő okirat módosításához, ha a módosítás valamennyi tag jogait azonos módon hátrányosan érintené, vagy valamennyi tag helyzetét azonos módon hátrányosabbá tenné. Az „egyes tagok” kifejezés alatt egy, több, de akár valamennyi tag is értendő – a Kúria eseti döntése.