Jobsgarden: Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ikarus Tech Kft. néven közös vállalatot hozott létre a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett ASTRASUN Solar Nyrt. és az Ikarus autóbuszgyártóval egy tulajdonosi körhöz tartozó Műszertechnika-Holding Zrt. – közölte az Astrasun Solar Nyrt. kedden.
A közleményben kiemelték: a naperőművek tervezésével és kivitelezésével több évtizede foglalkozó Astrasun Solar és a fémmegmunkálás területén már több mint 130 éves tapasztalattal rendelkező Műszertechnika-Holding, valamint utóbbi cégcsoport részeként az IK Metál Kft. az idei év elején kiemelt partnerségi megállapodást kötött, hogy közösen gyártsanak napelemparkok telepítéséhez szükséges speciális tartószerkezeteket.
Az IK Metál Kft. vállalta, hogy biztosítja a gyártási kapacitást, az Astrasun pedig azt, hogy a napelemparkok telepítéséhez szükséges tartószerkezeteket elsődlegesen az IK Metál Kft.-től szerzi be.
Az együttműködés második fázisában közös vállalatot hoztak létre, hogy Európa egyik legjelentősebb napelemes fémszerkezetgyártójává váljanak – írták.
A harmadik fázisban a felek törekvése, hogy közös vállalatuk önállóan megjelenjen a piacon és más, független piaci szereplők megrendeléseit is képes legyen teljesíteni – írták.
Naperőmű-tervezés, -kivitelezés, -üzemeltetés és -karbantartás, -beruházás, valamint -fejlesztés a fő tevékenysége az Astrasun Solar Nyrt.-nek, amelynek a tulajdonában 37 naperőmű van Magyarországon. A társaság 2022 decemberében bevezette törzsrészvényeit a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) középvállalatokra specializált piacára, a BÉT Xtendre.
A BÉT-en olvasható tájékoztatás szerint a társaság árbevétele 2022-ben 698,483 millió forint volt, míg egy évvel korábban 3,012 milliárd forint. A vállalat 2022-ben 108,328 millió forint veszteséggel zárt, az egy évvel korábbi 1,172 milliárd forint nyereség után.
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Műszertechnika-Holding Zrt. árbevétele 2022-ben 15,536 milliárd forintra emelkedett az előző évi 13,430 milliárd forintról. A cégcsoport 2022-ben 772,133 millió forint nyereséggel zárt, míg 2021-ban 495,610 millió forintot tett ki az adózott eredménye.
(MTI)
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
2024 első negyedévében 2779 új lakás épült, 23 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 4524 volt, 9,3 százalékkal maradt el a 2023 azonos időszakitól – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Datahouse által közétett, legfrissebb adatok szerint idén áprilisban 10 402 új személyautót helyeztek forgalomba. Ez a tavaly áprilisi számokhoz képest jelentős, 21,4 százalékos növekedés – számolta ki pénteken közzétett elemzésében a Használtautó.hu. Az első 4 hónapban pedig 10,4 százalékos növekedéssel 42 075-tel több új személyautó közlekedik az utakon tették hozzá.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!