Külföldi akvizíciókkal erősítene az MBH Bank


Külföldi akvizíciókkal erősítené jelenlétét és növelné piaci részesedését az MBH Bank Nyrt. a régióban, önálló befektetési bankot hoznak létre ősszel, és számos informatikai fejlesztést is bevezetnek az egyesülés után a jobb ügyfélkiszolgálás érdekében – mondta Barna Zsolt, az MBH Bank elnök-vezérigazgatója háttérbeszélgetésen csütörtökön Budapesten.

Barna Zsolt kiemelte: a fúziós folyamat májusra sikeresen befejeződött, a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarékbank összeolvadásával létrejött egy egységes, a magyar piacon jelentős pénzintézet. A korábban három kis-közepes bank integrációjával kialakult egység minden piaci szegmensben kimagasló teljesítményre képes, több területen is piacvezető.

Hozzátette: az összeolvadás rövid idő alatt valósult meg, mintegy 2 millió lakossági és vállalati ügyfelet integráltak, több tízezer informatikai folyamatot kellett módosítani kevesebb mint egy év alatt, ami komoly szakmai kihívást jelentett. Mindeközben a csődbe ment Sberbank több tízezer ügyfelét is átvették, tavaly év végével problémamentesen – jegyezte meg. A különadók, moratóriumok, kamatstopok 200 milliárd forintos elvonást jelentenek a banknak 2022-2023-ra – sorolta a gazdasági környezet kihívásait.

A bank költséghatékonysági és értékesítési lehetőségeinek 40 százalékát használja ki, szerinte ezt lehet fejleszteni, ami a kulcsa lesz a bank sikerének. További költségracionalizálást és hatékonyságnövekedést is várnak még az egyesüléstől – ismertette. Megjegyezte, hogy az egyesülés időszakában rekorderedményt könyvelhettek el, nem vesztettek a piaci részesedésükből.

Kitért arra, hogy új honlapot és applikációt készítettek, ezt már tesztelik, a tervek szerint júliusban vezetik majd be. Szeptemberben pedig megalapítják az új, önálló befektetési bankjukat – közölte Barna Zsolt.

Egerszegi Ádám, az MBH Bank transzformációért és operációért felelős vezérigazgató-helyettese arra mutatott rá, hogy az informatikai átállás ideje alatt folyamatosan dolgoztak, közel ezer munkatárssal. Péntektől hétfőig megvalósult a tervek szerint minden, és zökkenőmentesen megnyíltak az online rendszerek, a teljes banküzem olajozottan elindulhatott. A bank a legnagyobb fiókhálózattal, vállalati hitelállománnyal rendelkezik a magyar piacon, piacvezető a vállalati lízingpiacon és a Széchenyi programban – ismertette.

Krizsanovich Péter pénzügyekért felelős vezérigazgató-helyettes elmondta: az MBH csoport adózott eredménye közel 50 százalékkal emelkedett 107 milliárd forintra tavaly, miközben 73 milliárd forint extra ráfordítást jelentettek a kormányzati intézkedések. A bank likviditási és tőkehelyzete stabil, jelentősen a szabályozói követelmények felett van. Az MBH bruttó hitelállománya a kedvezőtlen gazdasági környezet ellenére 13,2 százalékos növekedéssel 5011 milliárd forint volt, az ügyfélbetétek állománya 5,7 százalékkal 6575 milliárd forintra nőtt. A hitelkihelyezés a magas kamatkörnyezetben felére fog csökkenni idén szerinte, a fogyasztási hitelek piaca viszont stabil. A vállalati hitelek piacán az állami programok dominálnak – mondta.

A jegybank még februárban engedélyezte a Magyar Bankholding fúziós menetrendjének záró lépését, az MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. április 30-i összeolvadását az MBH Bank Nyrt-be. Az akkori tájékoztatás szerint a tisztán magyar tulajdonú nagybank mérlegfőösszege csaknem 11 ezer milliárd forint. A bankcsoport az ország legnagyobb fiókhálózatával rendelkezik, munkavállalóinak száma a 10 ezret közelíti.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Törvényi kötelezettség lett a fenntarthatóság – már hatályos az új ESG törvény (1. rész)

Az Országgyűlés 2023. decemberében elfogadta a fenntarthatósági jelentéstételi kötelezettségről és fenntarthatósági átvilágítási kötelezettségről szóló törvényt, amelynek az érintett vállalkozásokra irányadó fenntarthatósági célú átvilágítási, valamint jelentéstételi és beszámolási kötelezettségeket megállapító rendelkezései már 2024. január 1-jétől hatályosak. A DLA Piper Hungary törvényt feldolgozó cikksorozatának első részében összefoglalja az új jogszabályban előírt fenntarthatósági célú átvilágítási kötelezettségeket, illetve, hogy azok milyen feladatokat jelenthetnek a törvény hatálya alá tartozó vállalkozásokra.

2024. május 9.

Ez pörgeti fel a használtautó-piacot a következő hónapokban

A Datahouse adatai alapján az idei első negyedévben jelentősen növekedett a hazai használtautó-piac. A Használtautó.hu és money.hu szakértői szerint a következő hónapokban további ugrás várható, aminek egyrészt a magánvásárlók rég látott aktivitása, másrészt a kedvezőbb hitelkörnyezet és a tavalyinál alacsonyabb kamatszint is megágyazhat.