Leépít a különadó miatt az UniCredit


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A különadót nem terheli céges ügyfeleire az UniCredit. Helyette spórolnak, például fiókbezárásokkal – jelentette be Patai Mihály elnök-vezérigazgató.


Az UniCredit Bank Hungary semmilyen módon nem terheli meg a vállalkozói ügyfelek számláit az úgynevezett 208 százalékos pótadó alapján, illetve a korábban kiküldött értesítésekben szereplő, előre jelzett terheléseket nem érvényesíti – közölte a bank elnök-vezérigazgatója csütörtökön.

Patai Mihály elmondta: az ügyfelektől olyan visszajelzéseket kaptak, amelyek részben vitatták a bank tervezett lépésének jogosságát. A rendkívüli terhet jelentős költségcsökkentéssel, a fiókok összevonásából adódó létszámleépítéssel, illetve piaci növekedéssel tervezi ellensúlyozni a bank – tette hozzá az elnök-vezérigazgató.

Az államháztartás által tervezett tranzakciós illetékekből származó bevétel elmaradását pótló, törvényben előírt egyszeri befizetési kötelezettséggel, az úgynevezett 208 százalékosnak nevezett illetékkel újabb súlyos terhet kapott a bankrendszer. Ez a tény a jelentős pénzforgalmú vállalati ügyfélkörben komoly piaci részesedéssel rendelkező UniCredit Bankot is arra késztette, hogy a befizetési kötelezettség okozta kiadás ellensúlyozásáról gondoskodjon – mondta az elnök-vezérigazgató.

A rendkívüli, mintegy 6,8 milliárd forintnyi teher ellensúlyozását szolgáló egyik elem, a költségcsökkentés a működés minden olyan részét érinti, ami az ügyfeleik által megszokott magas szolgáltatási színvonalat, ezek fejlesztését nem veszélyezteti, így az UniCreditnek jelentős mértékben kell tovább növelnie hatékonyságát.

A bank vezetője közölte: Budapesten fiókösszevonásokat valósítanak meg, ami várhatóan 15 fiókot érint. A létszámleépítésről konkrét számot nem közöltek, várhatóan néhány tucat dolgozót érint majd.

Kérdésre Patai Mihály elmondta: idén is kétszámjegyű lesz a hitelintézet nyeresége, de kevesebb lesz, mint a bank tavalyi profitja.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Mindent felforgat a mesterséges intelligencia, de a hazai vállalkozók még a kanyarban sincsenek

A vezetői képzések aranykorukat élik, mind a fejlett piacokon, mind globálisan rekordnövekedést mutatva, a következő évtizedben duplázva a szektor bevételét. A BetterManager kutatása alapján minden vezetői képzésre költött dollár hétszeresen térül meg a cégnek, míg egy másik kutatás egy éven belüli 4,1-szeres megtérülést mutatott ki, tehát jelentős megtérülésű versenyképességi faktor a cégvezetők folyamatos tanulása.

2024. május 8.

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

A növekvő működési bevételeknek és a kontrollált költségeknek köszönhetően az egy évvel korábbinál jobb eredménnyel zárta az Erste Bank az első negyedévet: a működési eredmény 40 százalékkal 62,8 milliárd forintra, az adózott eredmény pedig közel 29 milliárd forintra nőtt az előző évi 6,3 milliárd forint profit után – jelentette be Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.