Letaszították az új ingatlanok dobogójáról a Belvárost


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Budapesten épülő új lakások átlagos négyzetméterára 21,8 százalékkal nőtt és meghaladta az 1,3 millió forintot az első negyedévben, eközben 13,1 százalékkal kevesebb új lakás épül a fővárosban, mint egy évvel korábban – derül ki az Otthon Centrum közleményéből.

Az ingatlanközvetítő hálózat összesítette az év első három hónapjában az online meghirdetett új építésű fővárosi lakásprojekteket, és megállapította, hogy Budapesten 361 új lakásberuházás van folyamatban, ezekben 27 400 lakás épül. A projektek száma 15,7 százalékkal, a lakások száma pedig 13,1 százalékkal kevesebb most, mint egy éve.

Szétnyílt az olló a kerületeknél

A lakásállomány 32 százaléka (8700 lakás) egyelőre csak tervezett, ami 2 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

Soóki-Tóth Gábort, az Otthon Centrum elemzési vezetője szerint a vizsgált időszakban a meghirdetett projektek kínálati ára tovább emelkedett. Egy új építésű lakás négyzetméterét középértéken 1 334 000 forintért kínálják a fejlesztők, ami jelentős, 21,8 százalékos növekedés a tavalyi első negyedévhez viszonyítva.

A szakember hozzátette, a kerületek között ugyanakkor jelentős különbség alakult ki, az olló nagyon szétnyílt: kerületenként 768 ezer – 2,35 millió forint között váltakozik az átlagos kínálati négyzetméterár. A projektek között még nagyobb a különbség: a legalacsonyabb beruházás átlagára négyzetméterenként 614 ezer, a legdrágábbé pedig 3,68 millió forint. Előbbi a XIV., utóbbi a XII. kerületben található.

Idén elsőzör nincs top háromban az V. kerület

Az új építésű lakásoknál az első negyedévben a legdrágább kerületek toplistájában vezet a XII. kerület átlagosan 2,35 millió forinttal, ezt az I. kerület 2,25 millió forinttal és a II. kerület 1,97 millió forintos átlagos négyzetméterárral követi. Az idén először az V. kerület kikerült a top háromból.

A legnépszerűbb, több ezer új lakás építésének helyet adó kerületekben, például a IX., XI., vagy éppen a XIII. kerületben a kínálati négyzetméterár átlaga 1-1,5 millió forint között váltakozik.

Soóki-Tóth Gábor a közleményben megjegyezte, a projektek és a meghirdetett lakások számának csökkenése, valamint az árak emelkedése azt mutatja, hogy a beruházók elkezdik ugyan az engedélyeztetési eljárást, de a hirdetéssel még kivárnak, míg a vásárlók sietnek a vásárlással. A jelenségnek számos oka van: a romló hitelezési feltételek, az infláció és a szomszédban dúló háború szülte bizonytalanság is, ami az építési piacot is erősen befolyásolja.

(Adó Online)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Július elsején indul az otthonfelújítási program

Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb futamidővel és többféle tevékenységre igényelhető támogatás – közölte az Energiaügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium.

2024. június 17.

Vegyes képet mutat a középkorúak keresetének alakulása

Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban: a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során – áll a K&H biztos jövő felmérésében.

2024. június 14.

Még mindig sokan mondanak le a nyaralásról

Nagyon vegyes a kép az utazási tervek terén. Összességében javult a középkorúak utazási helyzete, és akik terveznek nyaralást, azok többet szánnak erre a K&H biztos jövő index szerint, de a koronavírus járvány utáni időszakhoz képest még mindig visszafogottnak mondható az utazási kedv. Ráadásul még mindig sokan vannak, akik a pénzhiány miatt nem tudnak hosszabb vakációt beiktatni: a válaszadók 71 százalékánál ez az indok. Ez az arány nem sokkal alacsonyabb a tavalyi 77 százaléknál, viszont még mindig jóval meghaladja a tavalyelőtti 58 százalékos arányt.