Májusban 6,9 százalékkal csökkent az ipari termelés, 12,3 százalékkal a kiskereskedelmi forgalom


Májusban az ipari termelés volumene 6,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, munkanaphatástól megtisztítva a termelés 4,6 százalékkal mérséklődött. A kiskereskedelem forgalmának volumene – jelentős bázishatás mellett – a nyers adat szerint 12,7 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 12,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest – közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Májusban az ipari termelés volumene 6,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, munkanaphatástól megtisztítva a termelés 4,6 százalékkal mérséklődött.

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2023 áprilisához mérten 1,6 százalékkal nőtt. A legnagyobb súlyú alágak közül a villamos berendezés gyártása bővült a leginkább, de nőtt a járműgyártás is, ugyanakkor a számítógép, elektronikai, optikai termék, valamint az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártásában visszaesett a termelés volumene – jegyezte meg a KSH. Az év első öt hónapjában a termelés 4,8 százalékkal kisebb volt, mint 2022 azonos időszakában. A májusi  ipari termelés részletes adatait, egy hét múlva, július 13-án közli második becslése alapján a KSH.

12,3 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi üzletek forgalma májusban

Májusban a kiskereskedelem forgalmának volumene – jelentős bázishatás mellett – a nyers adat szerint 12,7 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 12,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest.

Az előző havitól 0,8 százalékkal elmaradt a kiskereskedelmi forgalom volumene a szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint. Tavaly májushoz viszonyítva az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben a forgalom volumene 7,3 százalékkal kisebb lett. Az élelmiszer-kiskereskedelem 75 százalékát adó élelmiszer jellegű vegyes üzletek értékesítési volumene 8,2 százalékkal, az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké 4,0 százalékkal mérséklődött.

A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene 10,9 százalékkal csökkent. Az eladások volumene a gyógyszer-, gyógyászatitermék-, illatszerüzletekben 4,6 százalékkal nőtt, a könyv-, számítástechnika-, egyébiparcikk-üzletekben 5,9, a használtcikk-üzletekben és a textil-, ruházati és lábbeliüzletekben 16-16, az iparcikk jellegű vegyes és a bútor-, műszakicikk-üzletekben 20-20 százalékkal kisebb lett.

Az árucikkek széles körére kiterjedő, a kiskereskedelmi forgalomból 8,0 százalékkal részesedő csomagküldő és internetes kiskereskedelem volumene 9,3 százalékkal csökkent. Az üzemanyagtöltő állomások forgalmának volumene 25,9 százalékkal elmaradt az előző év azonos havitól. A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és járműalkatrész-üzletek eladásai 6,9 százalékkal csökkentek.

Májusban az országos kiskereskedelem forgalma folyó áron 1514 milliárd forintot ért el. Az országos kiskereskedelmi forgalom 49 százaléka az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben, 35 százaléka a nem élelmiszer-kiskereskedelemben, 16 százaléka az üzemanyagtöltő állomások üzemanyag-forgalmában realizálódott.

Január-májusban a forgalom volumene – naptárhatástól megtisztított adatok szerint – 10,8 százalékkal kisebb volt az előző év azonos időszakinál. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 8,0, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 8,7, az üzemanyag-kiskereskedelemben 21,5 százalékkal visszaesett az értékesítés volumene – ismertette a KSH.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Növekszik a kínai vállalkozások jelenléte Magyarországon.

Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: az OPTEN legfrissebb adatai szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kínai cégek tevékenységében.

2024. május 10.

Az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban

Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az infláció emelkedéséhez, amelyet részben ellensúlyozott az iparcikkek 0,3 százalékpont erejű inflációt csökkentő hatása – állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött pénteki elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).