Már elérhető a Széchenyi Kártya Program MAX+


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Már december 23-án elindul a Széchenyi Kártya Program MAX+ – közölte a gazdaságfejlesztési miniszter. A programban egységesen nettó 5 százalékos fix kamat mellett biztosítanak hiteleket a vállalkozások számára.

A tárcavezető hangsúlyozta: az idő számít, így a kormány már 2022. december 23-tól elérhetővé teszi a jövő évi Széchenyi Kártya Program MAX+ forrásait, amelyek az állami támogatásnak köszönhetően rendkívül kedvező, egységesen nettó 5 százalékos fix kamat mellett biztosítanak hiteleket a vállalkozások számára. A kormány a vállalkozások érdekében jövőre 2022-höz képest duplájára emelte a program forrásait, így 2023-ban 290 milliárd forintnyi költségvetési támogatás áll rendelkezésre.

A vállalkozások beruházási elképzeléseinek megvalósítása érdekében hat hitelprogram indul. A Széchenyi Beruházási Hitel maximálisan igényelhető hitelösszege 500 millió forintra emelkedik, a különösen nehéz gazdasági helyzetben lévő turisztikai ágazatban működő vállalkozások számára új Széchenyi Turisztikai Kártya folyószámlahitelt vezetnek be, 300 millió forint maximális keretösszeggel – ismertetik.

A Széchenyi Kártya Program MAX+ hiteltermékei a következők:  Széchenyi Kártya Folyószámlahitel MAX+ a napi működési költségek biztosításához, Széchenyi Turisztikai Kártya MAX+ kifejezetten a turisztikai szektorban működő vállalkozások részére, Széchenyi Likviditási Hitel MAX+ a vállalkozás működéséhez szükséges forgóeszközök beszerzésekhez, Széchenyi Beruházási Hitel MAX+ az energiahatékonyság javítását és technológiaváltást segítő „zöld” beruházási hitelcélok megvalósítására, a Széchenyi Mikrohitel MAX+ továbbra is lehetőséget biztosít a legkisebb, akár kezdő mikro- és kisvállalkozások agrár és nem agár beruházási céljainak megvalósítására, az Agrár Beruházási Hitel MAX+ pedig elősegíti az agrár vállalkozások fejlesztési elképzeléseinek megvalósítását.

A Széchenyi Kártya Program MAX+ fenti hiteleire vonatkozó részletes információk, a KAVOSZ portálján elérhetők. A kormány minden vállalkozást arra buzdít, hogy mielőbb éljen a rendkívül kedvező lehetőséggel.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Duna House: az illetékmenteség is a csok plusz egyik előnye lehet

A teljes visszafizetést tekintve több tízmillió forintot is megspórolhat az, aki a csok plusz támogatott hitelkonstrukciót és az ezzel járó illetékmentes ingatlanvásárlási lehetőséget választja – hívta fel a figyelmet csütörtökön kiadott elemzésében a Duna House.

2024. április 18.

Együttműködést kötött a VOSZ és az eMAG a kkv-k online értékesítésére

Partnerségi megállapodást írt alá a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és az eMAG Magyarország az e-kereskedelmi know-how, valamint a magyar kis- és középvállalatok (kkv) online értékesítési csatornáinak fejlesztésére a régióban – közölte az eMAG csütörtökön.

2024. április 18.

A Bosch csoport növelte árbevételét csökkenés a Danone-nál

A Bosch csoport 2023-ban növelte árbevételét és eredményét, sikeresen folytatja növekedési stratégiáját – emelte ki csütörtökön Stefan Hartung, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának elnöke a vállalat éves eredményeit ismertetve. A Danone francia élelmiszer- és italgyártó bevétele éves szinten 2,5 százalékkal, 6,79 milliárd euróra csökkent az idei első negyedévben – áll a cég honlapján.