Már érződik a Mercedes-hatás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Noha az ipari termelés volumene éves összehasonlításban 0,4 százalékkal csökkent májusban, az egyhavi 3,2 százalékos emelkedésen már érződik a Mercedes-hatás – nyilatkozták elemzők.


Az idén májusban az előzetes adatok szerint 0,4 százalékkal csökkent az ipari termelés az előző év azonos hónapjához viszonyítva, a munkanaphatástól megtisztított index 1,9 százalékos növekedést jelez. Az előző hónaphoz képest 3,2 százalékkal nőtt az ipari termelés a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított adatok szerint – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Az elemzői konszenzus 0,5 százalékos csökkenést jelzett az egyhavi kiigazított adatra, ehhez képest a KSH 3,2 százalékos növekedést mutató adata pozitív meglepetés – mondta az MTI-nek Árokszállási Zoltán. Az Erste Bank elemzője hozzátetette, hogy bankja 0,8 százalékos többletet várt, de számára is meglepő a 3,2 százalékos bővülés. A havi tisztított adatok erősen kilengenek, áprilisban 2,3 százalékkal csökkent, májusban 3,2 százalékkal nőtt az ipari termelés, azaz a két utolsó adat szinte kioltja egymást. Az elemzóő Mercedes gyár fokozatos felfutásával is magyarázta a májusi növekedést, bár jelezte, hogy ezt még a részletes adatoknak is alá kell támasztaniuk.

Az év további részében növekedésre válthat az ipari termelés, s 2012 egészében „összejöhet 1-2 százalékos többlet, de a mi korábbi 3,5 százalékos növekedési várakozásunk már aligha” – fogalmazott az Erste Bank elemzője, akinek az idei GDP előrejelzése mínusz 0,5 százalék.

Suppan Gergely, a TakarékBank senior elemzője szerint a várakozásoknál kisebb mértékben, 0,4 százalékkal csökkent az ipari termelés májusban az egy évvel korábbihoz képest, azonban munkanaphatással megtisztítva a várakozásokat lényegesen felülmúlva, 1,9 százalékkal nőtt az előző havi 3,1 százalékos visszaesés után. A javuló ipari termelést az új rendelések és a rendelésállomány megugrása, valamint a beszerzési menedzser indexek már jelezték. Látható, hogy a májusi ipari adatokban már megjelent a Mercedes kecskeméti üzemének a hatása, ahol fokozatosan fut fel a termelés – júliusban vezetik be a második műszakot -, így a következő hónapokban tovább gyorsulhat az ipari termelés növekedése – fejtette ki a TakarékBank elemzője.

Suppan Gergely úgy véli, hogy az ipari termelés javulásához az élelmiszeripar növekvő kibocsátása is hozzájárult. Ugyanakkor az igen gyenge külső és belső kereslet miatt a növekedés várhatóan visszafogott lesz az év hátralevő részében. Az év egészére a TakarékBank 2,5-3 százalékos ipari termelési többlettel számol.

(forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 10.

Védeni kell a fogyasztókat zöld és digitális átállás során

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) fogyasztópolitikai bizottságának első miniszteri szintű ülésén elfogadták a fogyasztók kettős átmenet keretében történő hatékony védelméről szóló nyilatkozatot, melyhez a fogyasztóvédelemért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) is csatlakozott – jelentette be csütörtökön a minisztérium.

2024. október 10.

EY: hatályba lép a NIS2, büntetés járhat a figyelmetleneknek

Pár nap és élesedik a NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv, amely több ezer cégre vonatkozik Magyarországon. A regisztrációt elmulasztó társaságok akár szankciókra is számíthatnak a hatóságtól. Az érintett vállalkozásoknak az év végéig le kell szerződniük a biztonsági vizsgálatra jogosult auditorral is, ugyanis, ha nem végzik el időben az IT rendszereik felülvizsgálatát akár több millió eurós büntetésre is számíthatnak.

2024. október 10.

PwC: Alig tudjuk csökkenteni a szén-dioxid-intenzitást

A G20-országok több mint 20 éve nem tudtak évi 11,5%-nál magasabb szén-dioxid-csökkentési rátát elérni, ezért világviszonylatban már 20,4%-os dekarbonizációra, azaz kibocsátásintenzitás-csökkentésre lenne szükség ahhoz, hogy a globális felmelegedést 1,5°C-ra lehessen korlátozni. A PwC Net Zero Economy Index felmérése szerint a megújulóenergia-kapacitás sem emelkedik elég gyors ütemben. Az energia iránti kereslet növekedése veszélyezteti a megújuló energiaforrások terjedésével elért eredményeket, így az energiahatékonyság javítása és az energia kínálathoz történő igazítása terén is fokozott fejlődésre van szükség.