Másfél milliárd a hétvégi viharkár a biztosítók szerint


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Összesen másfél milliárd forintnál is nagyobb kárbejelentési összegre számítanak az MTI-nek nyilatkozó biztosítók a hétvégi viharok miatt.

A Groupama félmilliárd forintra becsüli a rendkívüli időjárás okozta ügyfélkárok összegét. A második legtöbb lakásbiztosítást kezelő biztosítója hétfő délig csaknem 1500 bejelentést fogadott, de legalább kétszer ennyit vár összesen.     Eddig a legtöbb Baranya, Fejér, Somogy, Tolna, Veszprém vármegyéből érkezett – írták. A vihar tetőket bontott meg, épületelemeket szakított le, fákat döntött ki, vagy szabadon hagyott tárgyakat sodort el. A károk átlagos értéke 85 ezer forint.

Az Aegon közleménye is félmilliárd forint körüli kárösszegről ír. A lakáspiac vezető biztosítójához hétfőn 14 óráig mintegy 2700 kárbejelentés érkezett, elsősorban Somogy és Baranya vármegyéből. A társaság összesítése szerint az erős szél épületekben, tetőszerkezetekben, vagyontárgyakban okozott rendkívüli károkat.

A Generali hétfő délig majdnem 2500 bejelentést fogadott, a többi társasághoz hasonlóan főképp Közép- és Dél-Dunántúlról. Leginkább Kaposvár, Pécs és Veszprém térsége szenvedte meg az erős szelet. Közleményében a biztosító 350 millió forintra becsüli az ügyfelek kárának összegét. Hangsúlyozták egyúttal, hogy az időjárás egyre kiszámíthatatlanabb, gyakrabban okoz kárt, ezért érdemes aktualizálni a biztosítási szerződéseket.

A hétfő délután összesítés szerint az Allianz Hungáriához több mint 2000 kárbejelentés érkezett a hétvégi viharok miatt, elsősorban Pécs, Kaposvár, Székesfehérvár, Veszprém, Tatabánya és Baja térségéből. Kifizetéseik összege elérheti a 200 millió forintot. A bejelentéseknek még nincs vége, az ügyfelek jelentős része csak napokkal később keresi föl a biztosítóját – tették hozzá.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Növekszik a kínai vállalkozások jelenléte Magyarországon.

Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: az OPTEN legfrissebb adatai szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kínai cégek tevékenységében.

2024. május 10.

Az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban

Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az infláció emelkedéséhez, amelyet részben ellensúlyozott az iparcikkek 0,3 százalékpont erejű inflációt csökkentő hatása – állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött pénteki elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).