Másként rakják össze a felszámolók névjegyzékét


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A felszámolók névjegyzékébe továbbra is pályázattal lehet bekerülni, de a pályázatokat értékelő bizottság 3-ról 7 tagúvá bővül, az elnökét nem a pénzügyért, hanem az igazságügyért felelős miniszter adja, és kikerül a bizottságból a felszámolók érdekképviseletének a küldötte.


A felszámolók névjegyzékébe való felvételre nyilvános pályázaton lehet jelentkezni továbbra is. A 2006-ban hozott, jelenleg érvényes szabályok szerint a pályázatot a kormány a pénzügyminiszter útján írja ki, és ennek a miniszternek a megbízottja elnököl a bíráló bizottságban is. A tervezet szerint az ő helyére a módosítás után az igazságügyért felelős miniszter lép.

A mostani 3 tagú bíráló bizottságba a nemzetgazdaságért felelős, az igazságügyért felelős miniszter, valamint a felszámolók érdekképviselete delegál egy-egy személyt.

A tervezet szerint a 7 tagúra bővült bizottságba a következők delegálnak tagokat: az igazságügyért, a belgazdaságért, az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszterek, az állami adóhatóság, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, az Országos Bírósági Hivatal, valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. A felszámolók országos érdekképviselet által delegált személy nem tagja a bizottságnak, de az üléseken – tanácskozási joggal – részt vehet.

A pályázatok elbírálása pontrendszerrel történik továbbra is. A jelenlegi rendelet is felsorolja azt, hogy miért kell előnyben részesíteni a pályázót. Például azért, ha 5 éven belül nem szabott ki rá mulasztási bírságot az adóhatóság bejelentési kötelezettség elmulasztásáért (nem bukott le 5 éven belül fekete foglalkoztatásért).

A felsorolás a tervezetben kiegészül azzal, hogy előnyt élvez a pályázó, ha 3 éven belül bíróság nem marasztalta el jogszabálysértésért, vagy jogszabályi kötelezettség elmulasztásáért. Szintén előnyt jelent az igazolt, magas színvonalú szakmai tevékenység.

A módosítás kiegészül azzal is, hogy háromnál több korábbi jogsértésért pontlevonás jár.

A pályázónak független belső ellenőrzési rendszerrel kell rendelkeznie, jelenleg a függetlenség nem feltétel.

Az új szabályok várhatóan július 1-jén lépnek hatályba.

A fizetőképtelenségi eljárások új szabályai

A PTE ÁJK és a CompLex Kiadó RODIN Felnőttképzési Üzletágának szervezésében május 3-án megrendezendő konferencián szó lesz többek között a cégjogi aktualitásokról és a fizetésképtelenség megelőzéséről, kivédéséről, a partnerek előzetes minősítéséről is.

Előadók:

  • Dr Gál Judit kollégiumvezető-helyettes, Fővárosi Ítélőtábla
  • Somogyi Ferenc elnök, FOE (felszámolók Országos Egyesülete)
  • Dr. Csőke Andrea bíró, Kúria
  • Dr. Juhász László, a Pécsi Ítélőtábla Polgári Kollégiumának vezetője

További információk és jelentkezés itt.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 15.

Az MBH Bank tanösvényeket fogadott örökbe

Megújulnak a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tanösvényei az Agrárminisztérium és az MBH Bank Nyrt. együttműködésével, a hazai nemzeti parkok támogatása céljából indított MBH Biodiverzitás Program keretében.

2024. október 15.

KSH-ingatlan.com lakbérindex: szeptemberben vegyesen alakultak az átlagos lakbérek

A KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint vegyesen alakultak az átlagos lakbérek szeptemberben, országos szinten 0,1 százalékkal csökkentek augusztushoz képest, miközben Budapesten 0,4 százalékkal nőttek, éves összevetésben az országos átlagos bérleti díjak 9,6, a fővárosiak 9,9 százalékkal emelkedtek – közölte az ingatlan.com hétfőn.

2024. október 15.

Kimagasló a cascobiztosítások aránya a villanyautóknál

A kötelező felelősségbiztosítások esetében 2 százalékos az elektromos autók aránya a K&H-nál, szemben a villanyautók teljes, hazai állományhoz mért 1 százalékos részesedésével. A K&H-s cascobiztosításoknál kiugró, 12 százalékos az elektromosok részesedése, ami azzal is magyarázható, hogy a villanyautók ára egyelőre a hagyományos autók átlagértékénél magasabb, ezért a tulajdonosok nagyobb arányban védik cascóval az autójukat.