Matolcsy György hiányolja a mérhető célt a gazdaságpolitikából


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Magyar Nemzeti Bank elnöke az ország egységes jövőképét és az állam működésének mérését, a visszacsatolást hiányolta leginkább.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Növekedés.hu-n megjelent írásában a „negatív és pozitív töltéssel rendelkező” gazdasági kifejezések – vízió, mérés, életminőség – használatát, illetve hiányát boncolgatja úgy vélve, hogy ezek erősítik vagy gyengítik az ország esélyét a sikerre.

Mérhetetlen, hogy mi a EU TOP 5

Azt írta, „Magyarország ma nem rendelkezik egységes és világos jövőképpel. Ausztria utolérésének szükségességét a politikai vezetők nem fogadják el, bár földrajzilag és történelmileg is kézenfekvő cél volna ez”.

Megjegyzi, hogy a hivatalos cél, 2030-ra az EU TOP 5 országába kerülni az élhető ország és a munka terén, nem igazi vízió, mert nem mérhető a cél. „Ha nem mérhető a cél, akkor pedig nem létezik. Versenytársaink mind erős és világos jövőképpel rendelkeznek, nálunk ez hiányzik, ezért a szó töltete és hatása ma nálunk negatív”.

Hangsúlyozza, ha mérhető minden teljesítmény, akkor mindenről lehet visszajelzés. Matolcsy György szerint ma az állam működése terén a leggyengébb a mérés, ezért itt a legalacsonyabb szintű a visszajelzés, és ennek megfelelően a kiigazítás esélye. A gazdaságban az állami beruházások terén különösen gyérnek minősíti a mérést és a visszajelzést. „Miután az állami beruházások révén célozzuk meg a gazdaság újraindítását, sőt a felzárkózást is, ezért ez felmérhetetlen rejtett veszteség” – fogalmazott.

matolcsy

A versenyképesség terén ugyan vannak mérések, de a jegybankelnök kifogásolja, hogy a szerinte a nemzetközi szinten használt, vegyes megbízhatóságú mérések mellett ugyan már az MNB tényekre épülő méréseire is lehetne támaszkodni, de ez nem történik. „Magyarország nem rendelkezik hosszútávú versenyképességi programmal, egy ezt gondozó hatékony intézményi hálóval, valamint egy visszacsatolást is végző, kiigazító döntéshozatallal. Ez a hiány rejtett és erős negatív tényező a fenntartható felzárkózás terén” – írta.

Szómágnesre van szükség

A hazai életminőségi felmérések is ritkák, az ezekre alapuló, a kormányzati, üzleti és családi döntéseknél használható visszajelzések is gyengék Matolcsy György szerint, aki úgy véli, hogy mindez erősen fékezi a magyar fenntartható felzárkózási modell kialakítását, mert Magyarország valódi történelmi esélye nem a GDP terén, hanem az életminőségben rejlik.

Nehezményezi a jegybankelnök azt is, hogy a „fenntartható felzárkózás” szóösszetétel Magyarországon még nem ismert, mivel hiánya – mint írta – önmagában is fékezi mindenki sikerét. Megjegyezte: „ha nincs szó, szómágnes, akkor nem képes megszületni a hozzá tartozó valóság”.

2010 és 2019 után ugyan a Trianon utáni 100 év legsikeresebb évtizedét építette fel Magyarország, de voltak sikeresebbek is: a románok, a baltiak és a lengyelek sokkal jobb teljesítményt értek el. „Sőt, mi magunk is voltunk már jobbak. 1998 és 2002 között, öt év alatt 8,8 százalékkal közeledtünk az akkori EU átlaghoz. A legutóbbi tíz év alatt nem egészen 8 százalék volt ugyanez a mutató” – fogalmazott a jegybankelnök.

Végezetül leszögezi, hogy bármilyen furcsa, ebben a szavaknak, szómágneseknek és narratíváknak döntő szerepük van. Hallgassunk hitünk bölcsességére: „Kezdetben vala az Ige”.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

A kisgyermekes szülők érdekében indított versenyfelügyeleti eljárást a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a szlovákiai EC Global SVK s.r.o. vállalkozással szemben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt; a GVH gyanúja szerint a cég a weboldalán reklámozott, jellemzően kisgyermekes szülőknek ajánlott termékek esetében megtéveszti a fogyasztókat az egészségre és gyógyhatásra vonatkozó állításokkal.

2024. június 21.

Sok céget érhet kellemetlen meglepetés, mert hamarosan lejár a NIS2 regisztráció határideje

Már csak pár napja maradt belépni a nyilvántartásba azoknak a hazai vállalatoknak, amelyekre kiterjed a NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv – hívja fel a figyelmet az EY. Résen kell lenniük a konszolidált beszámolót készítő társaságok tagvállalatainak is, hiszen elég cégcsoport szinten elérni a meghatározott minimum bevételt és létszámot, hogy rájuk is vonatkozzanak a kötelezettségek. Az óvatlan szervezetek számára a mulasztás súlyos bírsággal, sőt a vezető eltiltásával is járhat.  

2024. június 21.

Tagok védelme a létesítő okirat módosítása során

A Ptk. helyes értelmezése szerint akkor is valamennyi tag egyhangú határozatára van szükség a létesítő okirat módosításához, ha a módosítás valamennyi tag jogait azonos módon hátrányosan érintené, vagy valamennyi tag helyzetét azonos módon hátrányosabbá tenné. Az „egyes tagok” kifejezés alatt egy, több, de akár valamennyi tag is értendő – a Kúria eseti döntése.