Mazars: adminisztrációs cunami jön a fuvarozásban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az EKÁER extrém mértékű adminisztrációs terhet ró a szállításintenzív területeken működő cégekre a Mazars értékelése szerint.


2015. január 1-jétől szinte minden útdíjköteles gépjárműre és több esetben a kisebbekre is ki kell váltani az EKAER-számot – hívja fel a hazai szállítmányozók figyelmét a MAZARS legfrissebb összeállítása.

A vezető adótanácsadó vállalat szerint a „körhinta” áfacsalások visszaszorítására létrehozott Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer extrém mértékű adminisztrációs terhet ró a szállításintenzív területeken működő cégekre, miközben új, kreatív eszközökkel nem csak a fuvarozási szektorban támogatja a NAV ellenőrzési és behajtási tevékenységét.

A közelmúltban elfogadott 2015-ös adócsomag egyik legnagyobb felkészülést igénylő, ugyanakkor legellentmondásosabb újdonsága az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKAER) bevezetése – derül ki a MAZARS legfrissebb összefoglalójából. A rendszer célja, hogy visszaszorítsa az úgynevezett „körhinta” áfacsalásokat, azaz az adócsalások speciális műfaját, amelyekben a termékek a valóságban nem mozognak, csak „papíron”.

A törvény értelmében 2015. január 1-jétől az adózónak érvényes EKAER-számmal kell rendelkeznie minden egyes útdíjköteles – azaz 3,5 tonnánál nagyobb tömegű – gépjárművel végzett, közúti fuvarozással járó, az EU más tagállamából történő termék beszerzése (egyéb célú behozatala) vagy az EU más tagállamába irányuló termék értékesítése (egyéb célú kivitele), illetve belföldi forgalomban – nem végfelhasználó részére – történő első adóköteles termék értékesítése esetén. Az új szabályozás a logisztikai piac szereplőit és a fuvarozókat érinti a legérzékenyebben, de minden szállításintenzív területen – például az autóiparban – működő vállalkozás nagymértékű adminisztrációs pluszterhekre és megnövekedett ellenőrzési kitettségre számíthat.

„Az EKAER extrém mértékű adminisztrációs terhet ró az érintettekre, hiszen korábban soha nem látott részletességgel kell majd dokumentálniuk minden egyes útdíjköteles járművel végrehajtott fuvart” – mutat rá Nyári Zsolt, a MAZARS szenior adómenedzsere.

Nyári Zsolt hozzátette: az úgynevezett kockázatos élelmiszereknél és egyéb kockázatos termékeknél akkor is kötelező az EKAER-szám beszerzése, ha a közúti fuvarozás nem útdíjköteles gépjárművel, hanem például személyautóval történik, és a fuvarozott termékek tömege vagy adó nélküli ellenértéke a kockázatos élelmiszerek esetében meghaladja a 200 kg-ot vagy a 250 ezer forintot, az egyéb kockázatos termékeknél az 500 kg-ot vagy az 1 millió forintot. A Kormányportálon már elérhető rendelettervezet szerint kockázatos élelmiszer kategóriába esik például a hús, a tej, a liszt, az étolaj, a cukor, és kockázatos terméknek számítanak például a takarmányfélék, a homok, a sóder, a műtrágya, a tűzifa, illetve számos ruházati termék. (EKAER-számra légi, vízi és vasúti fuvarozás esetén nincs szükség.)

Kinek mit jelent?

A közösségen belüli termék beszerzésekor a címzett köteles a fuvar megkezdéséig bejelenteni a feladó, illetve a címzett nevét és adóazonosítóját, a be- és a kirakodás címét, a termékek adatait (általános megnevezés, VTSZ, veszélyességi bárca, cikkszám), a fuvarozás célját, az ellenértéket vagy értéket, valamint a fuvarozáshoz használt gépjármű forgalmi rendszámát. A célba érkezéskor a címzett (átvevő) köteles bejelenteni a megérkezés időpontját.

A közösségen belüli termék értékesítésekor sem egyszerű az eljárás: a feladó (felrakodó) köteles a felrakodás megkezdéséig bejelenteni az összes fenti adatot, sőt a felrakodás kezdési időpontját is.

Első belföldi – nem végfogyasztó – felé irányuló termék értékesítésekor a feladó ugyancsak köteles bejelenteni a fenti adatokat a felrakodás megkezdéséig. Megérkezéskor pedig a címzettnek (átvevőnek) kell bejelentenie a megérkezés időpontját.

A bejelentésre kötelezettnek a kapott EKAER-számot a fuvarozás (felrakodás) megkezdése előtt a fuvarozás végzője (szervezője) rendelkezésére kell bocsátania, azaz a fuvarozás időtartama alatt a gépjármű vezetője már rendelkezik az adott fuvarhoz tartozó EKAER azonosító számmal (számokkal).

Fontos tudni, hogy az EKAER-szám 15 napig érvényes, és a fuvarhoz kapcsolódó kötelezően bejelentendő adatok alapján a törvény a fuvart az adott indulóállomás és az adott célállomás közti termékmozgatásként definiálja. Ebből következően címzett-feladó páronként külön-külön EKAER-számra lehet szükség akkor, amikor egy gépjármű rakománya különböző címzetteknek küldött termékeket tartalmaz, vagy ha egy értékesítéshez több fuvarozási esemény kapcsolódik.

„Az EKAER különösen a gyűjtőfuvarozást végző cégeknek okoz majd adminisztrációs többletterhet, ugyanis az összes állomás közötti útra külön EKAER-számot kell kérni. De ugyanilyen problémákkal szembesülhetnek azok a logisztikai cégek, amelyek többféle járművet vettek igénybe a fuvarozáshoz” – hívja fel a figyelmet Nyári Zsolt.

Kivágja a biztosítékot!

Kockázatos élelmiszerek és termékek fuvarozásakor az EKAER-szám kiállításának további feltétele, hogy az adózó kockázati biztosítékot nyújtson. Ennek összege a termékek összértékének 15%-a, rendelkezésre bocsátása pedig letéti számlára történő befizetéssel vagy az állami adóhatóság által nyilvántartásba vett garanciával teljesíthető. Ugyanakkor mentesül a biztosítékadási kötelezettség alól – néhány speciális eseten kívül – az az adózó is, aki szerepel a minősített vagy a köztartozásmentes adózói adatbázisban.

A törvény hatálya alá esőknek a biztosítékot első alkalommal az új szabályozás hatályba lépését követő 30. napon – tehát várhatóan 2015. január 31-én – kell rendelkezésre bocsátaniuk az addig az EKAER rendszerben rögzített adatok alapján. A biztosíték nyújtását követően az adóhatóság minden hónap végén felülvizsgálja az adózó állami adóhatóságnál vezetett adófolyószámlája nettó egyenlegének előjelét, és nettó adótartozáskor a biztosíték összegét az adóhatóság a tartozással szemben elszámolhatja (ilyenkor a biztosíték összegét az adózónak ki kell egészítenie az előírt szintre).

„Ez utóbbi azt jelenti, hogy a kötelező biztosítéknyújtás intézménye az adótartozások behajtására is egy új és rendkívül praktikus lehetőséget teremt az adóhatóság számára” – magyarázza Nyári Zsolt, a MAZARS szenior adómenedzsere.

Szigorúan ellenőrzött alakok

Bár korábban is volt lehetősége az adóhatóságnak arra, hogy a kereskedelmi mennyiségű áru szállítását végző személyt nyilatkozattételre kötelezze arról, hogy mely áfaalany számára végzi a fuvarozási tevékenységet, újdonság, hogy e nyilatkozat alapján az adóhatóságnak lehetősége lesz a termék fuvarozásában érintett címzettet, feladót és fuvarozót is nyilatkozattételre kötelezni a termékekről, a szállítóeszközről, az átvételi és kirakodási címről, valamint az EKAER-számról.

A termékfuvarozással összefüggő adócsalások felderítése érdekében az EKAER adattartalmán túl valamennyi szereplő nyilatkozatát is egybevetheti az ellenőrzés során összegyűjtött tényekkel.

Ha a fuvarellenőrzéskor megtagadja a nyilatkozattételt az arra kötelezett, vagy az adott nyilatkozatok között az adóhatóság ellentmondásokat tár fel, hatósági zárat alkalmazhat, ami lehet csomagzár vagy raktérzár (kivétel: élő állatok, gyorsan romló élelmiszerek).

Az EKAER-szám hiánya vagy elégtelen nyilatkozat esetén (például nem mindegyik ténylegesen fuvarozott termékhez rendelhető az igényelt EKAER-szám) a be nem jelentett termék a törvény alapján igazolatlan eredetűnek minősülhet, az ezzel összefüggésben kiszabható mulasztási bírság pedig a termék értékének 40%-áig terjedhet. Ennek biztosítékaként a fuvarozott termék arányos része lefoglalható – rendelkezik a törvény.  


Kapcsolódó cikkek

2024. május 3.

Használtautó.hu: áprilisban kilőtt az újautó-piac

A Datahouse által közétett, legfrissebb adatok szerint idén áprilisban 10 402 új személyautót helyeztek forgalomba. Ez a tavaly áprilisi számokhoz képest jelentős, 21,4 százalékos növekedés – számolta ki pénteken közzétett elemzésében a Használtautó.hu. Az első 4 hónapban pedig 10,4 százalékos növekedéssel 42 075-tel több új személyautó közlekedik az utakon tették hozzá.