Még tart az építési, felújítási láz a piacon


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egyelőre nem érzékelhető a lakásépítési, felújítási láz vége a magyar piacon – derül ki az AREZZO design Kft. felméréséből.

Jelinek-Várhegyi Kata, a cég marketing vezetője a piac kettősségére hívta fel a figyelmet. A kedvezőtlen piaci hatások közé sorolta, hogy idén az első negyedévben 20,3 százalékra ugrott az építőipar termelőiár-indexe és az infláció miatt emelkedik a kamatszint, de úgy vélte, van még esély arra, hogy ezek a kilengések tompuljanak.

Ezzel szemben áll ugyanakkor, hogy a kiadott építési engedélyek száma 2021-ben 33 százalékkal meghaladta a megelőző évit, és ennek alapján idén 45 százalékkal több lakás épülhet, mint tavaly – tette hozzá.

A múlt ősszel indult NHP Zöld Otthon Program keretében áprilisig 135 milliárd forintnyi kölcsönszerződést kötöttek az építkezők, a program 200 milliárd forintos keretét pedig áprilisban további 100 milliárd forinttal emelte meg a Magyar Nemzeti Bank. Ezzel párhuzamosan, az otthonfelújítási programban nem egészen másfél év alatt 261 milliárd forint támogatást utalt ki a Magyar Államkincstár (MÁK), amelyhez 150 ezer kérelem érkezett május végéig, és még ma is hetente 3000 újat adnak be az ügyfelek.

A felmérésben a változó fogyasztói szokásokról belsőépítészeket és lakberendezőket kérdeztek, akik szerint például jelentősen átalakul a következő években a fürdőszobák kialakítása. A fürdők vagy egyre nagyobbak lesznek, vagy lényegében minden hálószobához terveznek egy önálló fürdőt. A szakértők 36 százaléka úgy vélekedik, hogy a háztartási funkciók (mosás, szárítás, takarítószerek tárolása) kikerülnek a fürdőszobából, így az inkább a lakás integráns részévé válik, miközben a mosókonyha kifejezés is új értelmet nyer.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Július elsején indul az otthonfelújítási program

Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb futamidővel és többféle tevékenységre igényelhető támogatás – közölte az Energiaügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium.

2024. június 17.

Vegyes képet mutat a középkorúak keresetének alakulása

Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban: a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során – áll a K&H biztos jövő felmérésében.

2024. június 14.

Még mindig sokan mondanak le a nyaralásról

Nagyon vegyes a kép az utazási tervek terén. Összességében javult a középkorúak utazási helyzete, és akik terveznek nyaralást, azok többet szánnak erre a K&H biztos jövő index szerint, de a koronavírus járvány utáni időszakhoz képest még mindig visszafogottnak mondható az utazási kedv. Ráadásul még mindig sokan vannak, akik a pénzhiány miatt nem tudnak hosszabb vakációt beiktatni: a válaszadók 71 százalékánál ez az indok. Ez az arány nem sokkal alacsonyabb a tavalyi 77 százaléknál, viszont még mindig jóval meghaladja a tavalyelőtti 58 százalékos arányt.